Vendégszerző · 2023.07.16 16:24 · 6 perc

Így nézett ki a gyerekünk, amikor érte mentünk a bölcsibe

A fotó egy 10 hetes csecsemőről készült, akit a gondozók elmondása szerint egy másik gyermek karmolt ennyire csúnyán össze, míg ők egy harmadik babát pelenkáztak. A szülők nem akarják elhinni, hogy egy másik kisgyerek okozta ezeket a csúnya sérüléseket a kisfiuk arcán.

Az eset nem Magyarországon történt, mindenesetre utánanéztük, hogy a hazai „A bölcsődei nevelés-gondozás szakmai szabályai” módszertani levél „Balesetvédelemmel kapcsolatos szabályok” fejezete tartalmaz-e útmutatót az olyan balesetek megelőzésére, amikor az egyik gyerek okoz – akarva vagy akaratlanul – sérülést a másik kisgyereknek.


Tetszett? Kövess és lájkolj a Facebookon!

Egy 10 hetes csecsemőt kellett kórházba szállítani, miután egy másik gyermek csúnyán megkarmolta egy melbourne-i bölcsődében. Az édesanya, Rachel azt mesélte, hogy nemrégiben azzal hívták fel az intézmény gondozói, hogy egy rutin pelenkázás közben történt az incidens a kisfiával. Amikor az anya és párja megérkeztek, 10 hetes kisfiát, Noah-t több mint egy tucat élénkpiros karcolással az arcán találták.

„Mindketten sírva fakadtunk. Nem tudtuk elhinni, hogy ilyen szörnyűség történhetett a fiunkkal”

– mondták el a médiában, miután az eset szélesebb nyilvánosságot kapott.

A család kórházba vitte a kisfiút, ahol az orvosok megvizsgálták és kitisztították a sebeit. Az anya állítása szerint az orvosok is hitetlenkedve fogadták, hogy a baba egy másik kisgyerek keze által szenvedett ilyen súlyos karmolásokat.

„Rengeteg fájdalmat érzek a szívemben. Még csak kattintani sem akarok a sérült kisfiamról készült képekre”

– árulta el az anya, aki azt is hozzátette, hogy a személyzet egyik tagjának elmondása szerint Noah-t egy másik gyermek karmolta meg, miközben a gondozónője egy harmadik gyermek pelenkázásával volt elfoglalva.

Az ausztrál oktatási minisztérium közölte, hogy tudomást szerzett az esetről, és azt mondta, hogy a központ ennek hatására megváltoztatta az irányelveit.

„Módosítottunk a szabályokon, beleértve a pelenkázási eljárások felülvizsgálatát, hogy hasonló eset ne fordulhasson elő többé. Ez azt jelenti, hogy a pelenkázás idején egy további gondozónőnek is jelen kell lennie”

– nyilatkozta a minisztérium szóvivője.

A család mindenesetre úgy döntött, hogy a baleset akkora traumát jelentett az egész család számára, hogy nem viszik a kisfiút többé abba a bölcsődébe.

„Egyszerűen nem tudjuk elfogadni az intézmény által adott magyarázatot, hiszen több mint húsz karcolás volt Noah arcán. Hogy történhetett ez véletlenül?”

– teszik fel joggal a kérdést.

Az esetet olvasva felmerült bennem, hogy hasonló baleset – vagyis hogy egyik gyerek okoz a másiknak sérüléseket – bármelyik hazai bölcsődében is megtörténhet. Kíváncsi voltak, hogy a bölcsődei irányelvek kitérnek-e az ilyen incidensek megelőzésére. A „A bölcsődei nevelés-gondozás szakmai szabályai” módszertani levél „Balesetvédelemmel kapcsolatos szabályok” fejezete az alábbiakat sorolja fel a balesetmegelőzés témakörében:

Balesetvédelemmel kapcsolatos szabályok

Mindenkinek ismernie kell a villamos-, gáz-, fűtés-, víz főelzárókat és azok működését! A kisgyermeknevelők elsősegély-nyújtási ismereteit rendszeresen fel kell eleveníteni. A létszámhoz igazodó elsősegély felszerelést hozzáférhető helyen kell tárolni.

Az intézményben évente műszaki bejárást kell tartani, melynek fő szempontjai:

• a padozatok állapotának ellenőrzése, botlásveszély, csúszásveszély,

• lépcsők, kapaszkodók, korlátok állapota,

• ajtók, ablakok zárhatósága, küszöbök állapota,

• mázolás, falak állapota, festés szükségessége,

• vízcsapok javítása, cseréje,

• kiöntők, lefolyók állapota, csöpögés, dugulás, kellemetlen szagok,

• radiátorok, kályhák, füstcsövek,

• gáztűzhely, vízmelegítő, kéménybekötés, kémény,

• szociális helyiségek állapota,

• bútorok selejtezése, felújítása,

• edények, étkészletek, evőeszközök,

• villamos berendezések állapota, elhasználtságuk, korszerűsítésük, dugaszoló aljzatok, (a gyermekek által használt helyiségekben ne legyen általuk elérhető helyen dugaszoló aljzat),

• világításnál a burák, fényterelők megtisztítása, mozgó, laza foglalatok cseréje,

• az épület állagának ellenőrizése szemrevételezéssel,

• tető, csapadékvíz elvezetések,

• villámhárító,

• kerítés, kapuk, zárak, rácsok ellenőrzése,

• járda,

• kert: kiszáradt ágak, feltüremkedő gyökérzet.

Gyermekfelszerelések ellenőrzése:

• játékok javíthatók-e vagy selejtezendők,

• homokozó letakarható-e, cserélni kell-e a homokot,

• mászóka, pancsoló, vízpermetező,

• gyermekbútorok javíthatók-e,

• szekrények, zárak, elkerített szobasarkok.

Vagyis a feltett kérdésre a válasz: nem. A hazai bölcsődékre érvényes balesetvédelmi szabályok nagyon sok mindenre kiterjednek, de arra nem, hogyan előzhető meg, hogy az egyik gyerek sérülést okozzon a másiknak. Így logikusan merül fel a következő kérdés: ha mégis történik ilyesmi, van-e felelőse az esetnek?

Veletek fordult már elő hasonló?

Ezek is érdekelhetnek:

Beírassam bölcsibe vagy ne írassam be?

Nem sírok a beszoktatáson, rossz anya vagyok?

Nem öltöztetem elég lányosan a lányomat?

Tetszett? Kövess és lájkolj a Facebookon!



Hozzászólás írása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük