Jó, ha tudod: ezt is okozhatják a kullancsok!
Natalie ápolónő, így először nem esett nagyon pánikba, amikor 7 éves lánya, Natasha múlt héten hajnali 5 óra körül fejfájással, de láztalanul ébredt. Néhány órával később azonban a kislány állapota rosszabb lett – és rohamosan romlott tovább.
Az édesanya azért tartotta fontosnak, hogy megossza történetüket azóta már vírusként terjedő posztjában, hogy felhívja a többi szülő figyelmét arra, mit okozhat a kullancscsípés – ráadásul nem is mindig olyan tünetekkel, ahogyan az az orvosi könyvekben szerepel. Emiatt az orvosok először az ő esetükben is tévúton jártak.
Tetszett? Kövess és lájkolj a Facebookon!
„Délelőtt fél 11-re már járni sem tudott, a láza majdnem 40 fokra kúszott fel, és sehogyan sem tudtuk lejjebb vinni – magyarázza az anyuka egy mostanra vírusként terjedő Facebook-bejegyzésben, amelyet figyelemfelhívásnak szánt. – Újra megnéztem a fejét, mert folyton panaszkodott, és először egy jókora csomót találtam a fején jobb oldalon, ami délután 4 órára a legcsúnyább kinézetű sebbé vált, amit valaha láttam.”
Az anya először orvoshoz vitte a kislányt, ahol először elintézték azzal, hogy biztosan megcsípte a kislányt egy pók, és hazaküldték őket.
„Órákon belül a seb még rosszabbul nézett ki, fehér és vörös gyűrű volt körülötte, a lázával pedig egyszerűen nem tudtunk mit kezdeni – írta Natalie a bejegyzésében. – Fájdalmában megállás nélkül sikoltozott, mert képtelen volt mozgatni a fejét/nyakát vagy akár járni, szédült, zavarodott volt, a térdei pedig fájdalmasan megduzzadtak. Soha nem láttam még ilyet 13 évnyi praxisom során!”
A rémült anya eztán a gyermekkórházba sietett kislányával, ahol egy neurológusból, bőrgyógyászból és infektológusokból álló team végül felállította a diagnózist: Lyme-kór.
„Bár a bőrkiütések és az egyéb tünetek nem voltak tipikusak, ez mégis Lyme-kór. Azért gondoltam, hogy megosztom a történetünket, mert ezzel talán segíthetünk megelőzni, hogy ez mással is megtörténjen. A Lyme-kór itt van velünk, és Natashának az idegrendszerét támadta meg. Csak azt kérem a többi szülőtől, hogy tegyenek meg mindent a kullancscsípés megelőzésére, és ha mégis kullancsot találnak, azt mihamarább távolítsák el. De még ha nem is látnak kullancsot a bőrben, akkor is keressék esetleges csípés nyomait.”
Natalie eredeti, június 8-i posztja óta a követőit tájékoztatta arról, hogy Natasha már majdnem teljesen felépült, és történetét addigra több mint 55 000 alkalommal osztották meg.
„Elképesztő, hogy saját tapasztalataink megosztásával mennyi ember figyelmét tudtuk felhívni a Lyme-kór veszélyeire. Ahogy haladunk ezen az úton, annyi mindent tanulok erről a betegségről és arról, hogy az egészségügyi személyzet sokszor mennyire járatlan a felismerésében. Megszakad a szívem mindenkiért, aki ebben a szörnyű betegségben szenved, és azért imádkozom, hogy Natasha története talán sokak számára elkerülhetővé teszi a szenvedést a jövőben.”
A Lyme-kórról
A Lyme-kór kullancs által terjesztett bakteriális fertőzés, amely az esetek túlnyomó többségében jóindulatú, sokszor magától is gyógyul. Legismertebb tünete a jellegzetes bőrpír, de kialakulhatnak miatta neurológiai, mozgásszervi panaszok is.
Magyarországon évente átlagosan 1300 beteget jelentenek, de ez a szám nem tükrözi a valóságot. Egyrészt azért nem, mert csak az esetek töredékét jelentik, másrészt jelentős lehet a téves diagnózison alapuló bejelentések száma is. A Lyme-kór valódi hazai gyakoriságáról csak becslések vannak, amik azt feltételezik, hogy évente 100 ezer emberből 80-100 betegszik meg.
A Lyme-kór klinikai képe, kórlefolyása változatos. A betegség sohasem okoz légúti tüneteket, ritkán jár lázzal, de ha mégis, az sosem tart három napnál tovább. A Lyme-kór legjellegzetesebb korai tünete az erythema migrans névvel illetett bőrpír, amely legalább egy hétig, esetenként hónapokig megmarad, de előbb-utóbb magától is eltűnik. Van példa arra is, hogy a jellegzetes bőrpír a csípéstől távolabb alakul ki. A Lyme-fertőzést követően hónapokkal vagy akár egy évvel később jelentős térdízületi folyadékgyülem alakulhat ki (mindig csak az egyik térdben), amit csak mérsékelt fájdalom kísér.
A Lyme-kór típusos bőrtünetét mutató betegeket minden további vizsgálat nélkül kezelni kell, ha viszont a klinikai kép nem egyértelmű, nem szabad belevágni egy antibiotikumkúrába. Erre mindig figyelni kell, mert az indokolatlanul adott antibiotikum súlyos károkat okozhat.A kezeléshez használható antibiotikumok köre szigorúan meghatározott, a kezelés orvosi feladat!
A Lyme-kór megelőzése
A Lyme-kórt a kullancscsípés kivédésével lehet megelőzni. Ennek eszköze a bozótos területek kerülése, illetve az, ha a kirándulások, kertészkedések során hosszú nadrágot viselünk, aminek alját a zokniba is betűrjük A hosszú hajat jó összefogni, sapka alá tűrni. Bár sokan hiszik, hogy a különféle szagos termékek (például a fokhagyma, a pálinka és a B-vitaminok) megvéd a kullancscsípéstől, a vizsgálatok ezt cáfolják. Hasznosak a rovarriasztó szerek, de a testfelület átvizsgálására ettől függetlenül szükség van.
Fontos, hogy ha kullancsot találunk, akkor azt ne nyomkodjuk, ne préseljük össze, ne tekergessük, ne kenegessük. Erre azért kell figyelni, mert a baktérium a kullancs testében (gyomrában) található a legnagyobb számban, és így minden olyan beavatkozás, amely a vérszívót öklendezésre készteti, vagy a gyomor összenyomásával jár, növeli a fertőződés kockázatát. A hagyományos kullancskanál helyett jobb megoldás hegyes végű csipesszel, a feji végénél fogva lassan kihúzni a vérszívót a bőrből. Krémekkel, olajokkal a kullancsot szigorúan tilos bekenni. A csípés helyét nem szabad fertőtleníteni, aminek két oka is van. Egyrészt az, hogy a kullancs már a vérszívás kezdetétől visszaereszti a számára hasznosítható tápanyagtól mentes vérsavót, ezzel együtt a kórokozókat is, így teljesen mindegy, hogy a bőrt fertőtlenítjük-e, másrészt ha a fertőtlenítőszer helyi irritációt okoz, akkor az felkeltheti a Lyme-kór gyanúját ok nélkül is. (Forrás: Házipatika)
Fotó: Dreamstime
Szerző: Dr. Simonfalvi Ildikó
radiológus szakorvos, orvosi szakfordító, egészségügyi szakújságíró
Ne feledd, hogy az oldalon olvasható tartalmak nem helyettesítik az orvosi szakvéleményt!