Anyás-Apás · 2018.09.04 12:35 · 4 perc

Kitiltották az elektronikus kütyüket az iskolából

Ha a gyerek nincs még tizenöt, nem vihet be a suliba semmilyen elektronikus kütyüt, mobiltelefont ipadet, tabletet és társait – hozta meg a döntést személyesen Emmanuel Macron elnök. Az ötlet tulajdonképpen támogatandó, a cél mégis kissé meglepő: az elektronikus eszközök kitiltásától az erőszak, az iskolai zaklatás és a pornográfia visszaszorulását várják az általános iskolások körében.

Macron elnök választási ígéretei között szerepelt ez a szigorítás, és tartotta is a szavát.


Tetszett? Kövess és lájkolj a Facebookon!

Alig kezdődött el az új iskolaév, máris egy tiltással kell szembesülniük a francia kisdiákoknak: a 15 év alattiak – tehát praktikusan az általános iskolások, illetve a középiskola alsóbb évfolyamaira járók – nem vihetnek be az iskolába semmilyen elektronikus eszközt, se mobiltelefont, se tabletet, se okosórát. A szigorítás tegnap lépett életbe, és az összes franciaországi iskolára nézve kötelező érvényű.

A tiltást már választási kampányában megígérte Emmanuel Macron elnök, és az erről szóló törvény ez év júliusában lépett hatályba. A 15 és 18 év közötti korosztályt oktató intézmények szabadon dönthetnek úgy, hogy teljes egészében vagy csak részlegesen betiltják az elektronikus kütyüket az iskola falain belül. A tiltás célja, hogy visszaszorítsák az iskolákban elharapózott erőszakot, a diákok egymás közötti zaklatását és a pornográf tartalmak nézegetését. Ezen túlmenően azt remélik, hogy ha nincs mit nyomkodni a szünetekben, akkor a diákok majd valami aktívabb tevékenységgel fogják eltölteni az órák közötti tízperceket, például játszanak vagy szaladgálnak.

Vannak szülők, akik teljes mellszélességgel támogatják az ötletet. „Én ezt jó dolognak tartom – mondta egy párizsi anyuka. – Jó jelzés a gyereke felé, hogy az iskola arra való, hogy ott tanuljanak, nem pedig arra, hogy állandóan a telefonjukon lógjanak. Egy kamasz esetében már nagyon nehezen tudja kontrollálni a szülő, hogy milyen tartalmakat néz meg a gyereke a neten, ez engem is gyakran aggaszt, ilyen szempontból is támogatom a szigorítást.”

A francia oktatásügyi miniszter, Jean-Michel Blanquer egyenesen forradalmi kezdeményezésnek, a XXI. század törvényének nevezte a tiltást – ettől azt remélve, hogy drámai mértékben javul 12 millió francia diák iskolai előmenetele. Olyan szempontból talán indokolt a derűlátása, hogy a statisztikák szerint a 12 és 17 év közötti francia gyerekek 90 százaléka rendelkezik mobiltelefonnal – amit a felnőttek megítélése szerint nem mindig jó dolgokra használ.

Az ellenzők viszont azt hozzák fel érvéként, hogy ily módon kevésbé lesznek képesek a diákok elsajátítani a közösségi érintkezés megfelelő formáit. Ezt mondjuk én személy szerint nem is értem: miért lenne képes jobban kommunikálni az a gyerek, aki a telefonjába bújva állandóan a gombokat nyomkodja és a padtársával is mobiltelefonon keresztül kommunikál?

Egyetértesz a tiltással, vagy inkább semmi köze az iskolának ahhoz, hogy van-e mobiltelefon a gyereknél?

#iskola #mobiltelefon #franciaország

Szerző: Dr. Simonfalvi Ildikó

radiológus szakorvos, orvosi szakfordító, egészségügyi szakújságíró

Ne feledd, hogy az oldalon olvasható tartalmak nem helyettesítik az orvosi szakvéleményt!

Tetszett? Kövess és lájkolj a Facebookon!



Hozzászólás írása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük