Anyás-Apás · 2021.07.24 19:09 · 5 perc

Lusta voltál nyomni, ugye?

Bár szerencsére egyre többen gondolják azt a császármetszésről, hogy ez is a baba világra hozatalának megfelelő módja, sajnos élnek még az előítéletek is ezzel kapcsolatban. Egy még ma is sajnálatosan elterjedt vélekedés, hogy egy nő csak azért akarhat császárral szülni, mert félti az alakját, lusta még arra az erőfeszítésre is, amit a szülés kíván, illetve fél a fájdalomtól. Vannak, akik ezeket az előítéletes gondolataikat ki is mondják, mások „csak” gondolják.

Egy olyan történetet hoztam, ahol az apai nagypapa szájából csúszott ki ez a mondat: Ugye, csak lusta voltál nyomni? A cikk végére összeszedtem a császármetszéssel kapcsolatban az Anyás-Apáson eddig megjelent néhány cikket, köztük azt is, amelyik a császármetszés pozitívumait és negatívumait veszi sorra.


Tetszett? Kövess és lájkolj a Facebookon!

Egy anya egy szülői fórumon mesélte el, hogy nem sokkal a szülés után a férj édesapja szólt be neki amiatt a fenti módon, mert császármetszéssel született az unokája. Azt is elmondta, hogy első gyermeke születésekor nem volt sok beleszólása abba, hogyan szüli meg a babát, mert olyan egészségi vészhelyzet állt elő, ami miatt sürgősségi császárt kellett végeznünk az orvosoknak. Ami számára sem volt pozitív élmény, hiszen nem így tervezte. A vajúdás azonban elhúzódott, és sürgősségi császár lett a vége. De a baba épen és egészségesen született, és tulajdonképpen csak ez a fontos – gondolta ő, az apósa azonban egészen gondolta és ennek hangot is adott.

Tények kontra tévhitek a császármetszésről – infografika

Pár nappal a szülés után a kórházi ágyon üldögélve ellágyulva figyelte, ahogy apósa ismerkedik az első unokájával. A meghitt pillanatok azonban egy csapásra szertefoszlottak, amikor az idős ember egy meglehetősen udvariatlan és tapintatlan beszólást engedett meg a menye kárára.

„Rám nézett és ezt mondta: ’Túl lusta voltál arra, hogy ki nyomd ezt a gyereket, ugye?’ Bár úgy tett, mintha viccnek szánta volna, hiszen joviális hangon mondta és a mondatot nevetéssel zárta, a szemén azért láttam, hogy a lelke mélyén nagyon is komolyan gondolta.”

Az anya akkor szó nélkül hagyta a beszólást, mert a műtét után túlságosan fáradtnak és kimerültnek érezte magát ahhoz, hogy vitába bocsátkozzon az apósával, de azóta sem tudta túltenni magát rajta, és a mai napig bántja a lelkét a dolog.

Fekete, fehér, igen, nem: 11 kérdés a császármetszésről

Aztán azt is leírta, hogy nem ez az első és utolsó dolog, amiben az apósa meglehetősen idejétmúlt nézeteket vall a gyermekszülés és szülői feladatok terén.

„Amikor az anyósommal többször is eljöttek hozzánk látogatóba, nagyon hamar nyilvánvalóvá tette a szavaival és viselkedésével, hogy szerinte kizárólag az anya (sőt még a nagymama) feladata, hogy azonnal ugorjon, ha valami teendő van a baba körül. Ebbe beletartozik a tisztába tevés, az etetés, a fürdetés, sőt még a gyerekkel való foglalkozás, játék is. Egyértelműen azon az állásponton van, hogy ez nem az ő vagy a fia dolga, hanem az enyém és az anyósomé.”

Megint nem tudom azt írni, hogy a kommentelőket megosztotta volna a történet, hiszen egyértelműen és sokan nagyon karcosan fogalmaztak meg határozott kritikát az apóssal, illetve annak a császáros szüléssel és a szülői feladatokkal kapcsolatos ósdi nézeteivel szemben.

Neked mi a véleményed? Szülés-e a császármetszés? Lustaságból szülnek-e császárral a nők? Tényleg csak a nők dolga, hogy azonnal ugorjanak, ha valami tennivaló akad a baba körül?

Szerző: Dr. Simonfalvi Ildikó

radiológus szakorvos, orvosi szakfordító, egészségügyi szakújságíró

Ne feledd, hogy az oldalon olvasható tartalmak nem helyettesítik az orvosi szakvéleményt!

Ezek is érdekelhetnek: Te mit sportolsz? És miért?

Császármetszésből kevesebb is elég lenne!

A császáros anyukákat is megilleti a segítség!

Szoptatás kontra tápszer – társadalmi elvárásokról és lelki nyomásról

Fájdalom, könnyek, vér, boldogság – díjnyertes szülésfotókon

Új és veszélyes őrület: a császárszelfi

Fekete, fehér, igen, nem: 11 kérdés a császármetszésről

A császármetszés során a baba is sérülhet!

Tények kontra tévhitek a császármetszésről – infografika

Tetszett? Kövess és lájkolj a Facebookon!



Hozzászólás írása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük