Meg tudja Isten változtatni a gyerekek helyesről és helytelenről alkotott felfogását?
Úgy tűnik, hogy a gyerekeknek veleszületett, rendíthetetlen erkölcsi érzékük van. Egy nemrégiben készült tanulmány azt vizsgálta, hogy Isten képes-e ezen változtatni. Tegyük fel, hogy egy négyéves gyerek áll előtted. Ha megkérdezed a gyerektől, hogy szabad-e erősen rátaposni egy másik gyerek lábára. A válasz valószínűleg az lesz, hogy „nem”.
Akkor azt mondod: „Mi van, ha Isten azt mondja, hogy az ellenkezője a helyes? Ha Isten azt mondja, hogy ezt kell tenned?”
Tetszett? Kövess és lájkolj a Facebookon!
Madeline Reinecke (Oxfordi Egyetem) és Larisa Solomon (Columbia Egyetem) mintegy 130 amerikai gyermek bevonásával végzett vizsgálatukban azt akarták kideríteni, hogy a széles körben elfogadott erkölcsi szabályok megváltoztathatók-e a vallás által.
Conor Dillon és Gabriel Borrud, a DW-podcast Science unscripted című műsorának munkatársai Madeline Reineckével beszélgettek a tanulmány eredményeiről.
DW: Mi volt a kutatásuk elsődleges következtetése?
Madeline Reinecke: Két gyermekcsoportot vizsgáltunk, 4-6 éveseket és 7-9 éveseket, és az elsődleges következtetés az volt, hogy mindkét korcsoportban hajlamosak voltak azt gondolni a gyerekek, hogy az erkölcsöt nem változtathatja meg Isten. Más szóval, az erkölcs széles körben osztott aspektusainak, azoknak a dolgoknak, amelyekben mindannyian hajlamosak vagyunk egyetérteni, olyannak kell lenniük, amilyenek. Ezeket még egy mindenható entitás sem változtathatja meg.
DW: Ez miből derült ki?
Három különböző jelenségről kérdeztük a gyerekeket. Először is, az erkölcs széles körben osztott aspektusairól, például arról, hogy egy másik gyerek lábát keményen megtapossuk. A legtöbb ember egyetért abban, hogy ez helytelen. Az erkölcs ellentmondásos aspektusairól is kérdeztünk, mint például az étellopás, csak azért, hogy egy éhes gyereknek enni adhassunk, vagy egy hazugság, hogy valaki más jobban érezze magát. Aztán nem erkölcsi állapotokról is kérdeztünk, a világ fizikai tényeiről, mint például arról, hogy a baktériumok kisebbek, mint a házak, vagy hogy a tűz forróbb, mint a hó. Miután bizonyosságot kaptunk a gyerekektől az ítélőképességükről, aztán megkérdeztük: „Mi van, ha Isten erről mást gondol?” Mi lenne, ha Isten erkölcsileg helyesnek tartaná például, ha egy másik gyerek lábát nagyon erősen megtaposnánk?
DW: Erre hogyan reagáltak a gyerekek?
Azt láttuk, hogy a gyerekek inkább arra hajlanak, hogy Isten nem változtathatja meg a szabályokat. Azt mondják, hogy Isten nem tekintheti erkölcsileg helyesnek, ha egy másik gyerek lábát keményen megtapossák.
DW: Kaptak a kutatók bármilyen információt arról, hogy a gyerekeket hogyan nevelték a vallás tekintetében?
Ez olyasvalami, amit nagyon szeretnék a jövőben részletesebben megvizsgálni. Amit tudunk, az csak némi betekintést nyújt a szülők vallásos hitébe. És amikor ezt az információt beletettük a statisztikai modelljeinkbe, kiderült, hogy az általunk vizsgált gyerekek esetében a neveltetésük vallásossága nem volt nagy hatással a válaszokra.
DW: Szükségünk van-e még egyáltalán a vallásra mint erkölcsi iránytűre, ha a gyerekeknek nyilvánvalóan nincs rá szükségük annak eldöntéséhez, mi a jó és mi a rossz?
Nos, talán ez még az erkölcs eredetére is visszanyúlik. Vannak tanulmányok, amelyek egészen a három hónapos, azaz a beszédkészség előtti csecsemőkig nyúlnak vissza. A kutatók azt találták, hogy ezeknél a csecsemőknél – akik nem tudnak megbízhatóan fogni dolgokat – pusztán a szemük mozgását figyelve meg lehet állapítani, hogy különbséget tudnak tenni a segítőkész proszociális szereplők és az antiszociális szereplők között. Úgy tűnik, hogy van valamiféle erkölcsi hajlam, amely ha nem is veleszületett, de rendkívül korán kialakulóban van, és nem a szocializációnak és a szülőktől való tanulásnak köszönhető.
DW: Megértik a gyerekek egyáltalán, hogy mi az, hogy Isten?
Az igazat megvallva, néhány szülő jelen volt az interjúk során, és néhányan közülük közbeszóltak, hogy a gyerekük nem is tudja, mi az, hogy Isten, ki az az Isten. De még ha ezt félretesszük is, van egy fantasztikus szakirodalom, amely felvet, hogy a gyerekek már nagyon korán kialakítják ezeket a fogalmakat, hogy már eleve hajlamosak természetfeletti szereplőkre gondolni, akiknek nagyobb természetfeletti képességeket tulajdoníthatnak.
DW: Ha az én felfogásom szerint az erkölcs Istentől származik, akkor az önök tanulmánya lerombolja ezt?
Szerintem nem. Azt mondanám, hogy a munkánk teljes mértékben leíró jellegű. Arról szól, hogy az emberek mit gondolnak az erkölcsről. Nem tudjuk megmondani, hogy az erkölcs Istentől származik-e vagy sem. Nagyon érdekes a vallás és az erkölcs közötti kapcsolat. Van egy nagyon érdekes kutatás arról, hogy a vallásos emberek etikusabbak-e, mint a nem vallásosak. Én úgy értelmezem ennek eredményeit, hogy a válasz nem. Nincs különbség a vallásos és nem vallásos emberek között a proszociális viselkedés tekintetében. Ám abból a szempontból, hogy honnan ered maga az erkölcs, hogy hol a határ a helyes és a helytelen között, azt hiszem, óvatosnak kell lennünk, a kutatásunk során tapasztaltakból ne vonjunk le megingathatatlan következtetéseket.
Forrás: Science unscripted
Fotó: Freepik
Szerző: Dr. Simonfalvi Ildikó
radiológus szakorvos, orvosi szakfordító, egészségügyi szakújságíró
Ne feledd, hogy az oldalon olvasható tartalmak nem helyettesítik az orvosi szakvéleményt!
Meg tudja-e Isten változtatni a gyermekek „bölcs” erkölcsi meglátásait cikk már a felvetésében is abszurd és megtévesztő. A gyermek simán rálép a másik lábára és kiveszi a kezéből azt, amivel az játszik. Dühében, akár bele is rúghat és ha nem kapja meg azt, amit akar, akkor akár az üzletben is földhöz vágja magát. A lelkiismeretet Isten adta, igen, az megszólal és akár tudhatja, érezheti is a gyerek, hogy helytelen, de mégis teszi. Az, hogy ebben a felmérésben épp Isten mondja a rosszat, felháborító! Isten épp az ellenkezőjét mondaná. Azért tanít, mert mindannyian bűnben születtünk és simán el tudjuk hinni, hogy jogunk van elvenni a másét és ez a „tökéletes” ember ma is háborúzik, megértés, szeretet és együttérzés helyett. A történelem során számtalanszor kikiáltott valakit ellenségnek, akit el kell pusztítani és teszi ezt a mai napig is.