Melyik vakcinát kaphatják a várandósok?
A vakcinák – és általában a gyógyszerek – klinikai teszteléséből általában kizárják a várandósokat (ennek okairól itt olvashattál), ezért a legtöbb gyógyszeripari termék (gyógyszer, vakcina) alkalmazási előírásában azt tüntetik fel, hogy várandós és szoptató anyák számára az adott szer nem vagy csak nagyon indokolt esetben, nagy körültekintéssel adható. A COVID-19 okozta helyzet a gyógyszergyáraknál is kikényszerítette a szemléletváltást, azt, hogy bizony várandóssághoz és szoptatáshoz kapcsolódva is vizsgálja termékük hatásosságát és leginkább biztonságosságát.
Egy most közzétett vizsgálat adatai szerint a Pfizer és a Moderna vakcinája e két csoport számára is hatásos és biztonságos.
Tetszett? Kövess és lájkolj a Facebookon!
A dolgok változnak, az ismereteink bővülnek. Tavaly, a járvány kezdetén úgy tűnt, hogy a vírus a fiatalokra kevéssé veszélyes, és az is elhangzott többször is, hogy a várandósok számára sem kockázatosabb a helyzet, mint a nem terhesek szempontjából. Kezdetben többek között ezért sem tartották prioritásnak sehol a világon, hogy a várandósok is be legyenek oltva. És azért sem, mert a gyógyszerek klinikai teszteléséből – éppen e csoport sérülékenysége miatt – a gyógyszergyárak „szeretik” kihagyni a várandósokat (és nem mellesleg egyébként a gyerekeket is), amúgy „jobb a békesség” alapon. Ez azonban sajnos azzal a következménnyel jár, hogy amikor nagy gáz van, és a várandósoknak is nagyon kellene a gyógyszer vagy vakcina, akkor tapasztalatok hiányában nem merik nekik adni – és nem utolsósorban ők sem merik elfogadni. És ezzel az ördögi kör be is zárult. (Erről itt olvashattál részletesebben.)
Mára azonban már sajnos elhunyt vagy lélegeztetőgépen éppen az életükért küzdő kismamák sora bizonyítja, hogy ez a vírus sajnos nem tiszteli az anyaságot (sem). Mint ahogyan semmi mást sem.
Már a gyógyszergyáraknak is fel kell adniuk a kényelmes biztonsági játszmát
Úgyhogy bizony most a gyógyszergyáraknak is kellett venniük egy nagy levegőt, és a COVID-19 elleni vakcinákat várandósokon is tesztelni. Ezeknek a vizsgálatoknak az első eredményei a közelmúltban kerültek és azóta is folyamatosan kerülnek nyilvánosságra.
Márciusban közölték az első, nagyobb létszámú résztvevő bevonásával lefolytatott vizsgálat eredményeit egy amerikai szülészeti szaklapban (American Journal of Obstetrics and Gynecology), melyek szerint várandósok esetében is ugyanolyan immunitást vált ki a vakcina, mint nem terhes nőknél, melyet a megfelelő védelmet biztosító ellenanyagszintek bizonyítanak: magas ellenanyagszinteket mértek, függetlenül attól, hogy az adott személy a várandóssága alatt fertőződött a vírussal vagy megkapta a vakcinát. Az oltott várandósok esetében az ellenanyag az anyatejben és a köldökzsinórvérben is kimutatható volt.
A szakemberek hangsúlyozzák, hogy bebizonyosodott, hogy a COVID-19 okozta betegség várandósok számára is veszélyes, ezért nem volt tovább halogatható, hogy várandósok és szoptató anyák bevonásával is sürgősen teszteljék a rendelkezésre álló vakcinákat. A közlemény szerzői egyben köszönetüket fejezték ki a vakcinatesztelésre vállalkozó várandósok felé azért, hogy megbíztak orvosaikban annyira, hogy hajlandónak mutatkoztak a részvételre.
Az említett vizsgálatban 131, szülőképes korú nő vett részt (84 várandós, 30 egy szoptató anya és 16 nem terhes személy). Az ellenanyagok szintjét a vérből és az anyatejből határozták meg négy időpontban: a vizsgálatba való belépéskor, a második adag beadásakor, 2–6 héttel később, majd a szüléskor. A szülés után a köldökzsinórvérben is mérték az ellenanyagszinteket. Az így kapott értékeket a fertőzésen természetes úton átesett várandósoknál a fertőzés után 4–12 héttel kapott értékekkel hasonlították össze.
Egy kérdőív szolgált arra, hogy a vizsgálat résztvevői részletesen beszámolhassanak a vakcina megkapása után tapasztalt tüneteikről.
A szakemberek hangsúlyozzák, hogy a várandósság alatt adott védőoltások esetében gondosan mérlegelni kell az anya és a baba szempontjából fennálló előnyöket azokkal az anyai és magzati kockázatokkal szemben, melyet az esetleges COVID-betegség okozhat. Ez a mérlegelés pedig egyértelműen vakcina oldalára billenti a mérleget, annál is inkább, mert az alkalmazott vakcinák (Pfizer és Moderna) esetében jelentősebb mellékhatásokat a várandós és szoptató anyáknál sem észleltek, és az enyhébb mellékhatások sem fordultak elő gyakrabban, mint terhességen kívül. Ezzel áll szemben az az előny, hogy mindkét vakcina erőteljes immunválaszt vált ki, sőt – ami még ennél is fontosabb – úgy tűnik, hogy némi ellenanyag talán a baba szervezetébe is átkerül (bár ezzel kapcsolatban még további kutatások szükségesek).
Ezek eddig fantasztikus eredmények, mely a várandós és szoptató anyák számára is reményt adnak a súlyos fertőzéssel szembeni védelemre. Azt is hozzá kell azonban tenni, hogy a koronavírus – sajnos vagy szerencsére – még nem lépett az életünkbe olyan régen, hogy hosszú távú következtetéseket lehessen levonni vakcinák biztonságos voltával kapcsolatban. Később nyilván az erre vonatkozó adatok is egyre szaporodnak majd, melyek remélhetőleg további megerősítéssel szolgálhatnak mindenki számára.
Ezt azonban addig meg is kéne érni, melyre az egyetlen lehetőség jelenleg a vakcina.
Forrás: Contemporary OB/GYN
Fotó: Adobe Stock
Szerző: Dr. Simonfalvi Ildikó
radiológus szakorvos, orvosi szakfordító, egészségügyi szakújságíró
Ne feledd, hogy az oldalon olvasható tartalmak nem helyettesítik az orvosi szakvéleményt!