Anyás-Apás · 2019.02.16 00:27 · 6 perc

Mi a bajuk a szülőknek a HPV elleni védőoltással?

Bár a méhnyakrákot is okozó humán papillómavirus elleni védőoltás több mint egy évtizedes múltra tekint vissza, a szülők jelentős része még mindig idegenkedik attól, hogy a vakcinát beadassa gyermekének. Egy gyermekgyógyászati szaklapban megjelent vizsgálatban arra keresték a választ, hogy a védőoltással kapcsolatos információk átadásának melyik formája a legalkalmasabb a szülők félelmeinek eloszlatására.

Az ismerethiány bizonyult a legfontosabb tényezőnek azok közül, melyek hatására a szülők elutasítják a védőoltást.


Tetszett? Kövess és lájkolj a Facebookon!

Onnan jött az ötlet, hogy sort kellene végre keríteni erre a régen tervezett témára is, hogy a napokban olvastam egy blogposztot a HPV elleni védőoltásról. Az írás szerzője − egyébként egy orvosblogger – teljes mellszélességgel a vakcina mellett kampányolt, egyébként helyesen. Az a mondat azonban megütötte a szememet, hogy miszerint a HPV elleni védőoltás teljesen veszélytelen.

És itt most álljunk meg egy szóra. Az orvostudományban talán egyetlen olyan beavatkozás sincs, ami mindig és mindenkinél teljesen kockázat nélküli lenne. De egyáltalán nem mindegy, mekkora ez a kockázat. A védőoltások – köztük a HPV elleni vakcina – esetében ez a kockázat kicsi, nagyon kicsi. Nagyságrendekkel kisebb, mint a védőoltás elmulasztása esetén fenyegető kockázat. Ráadásul ha fordul is elő mellékhatás, az az esetek túlnyomó többségében igen enyhe, átmeneti jellegű, a súlyosabb mellékhatások vagy szövődmények pedig extrém ritkák. Ez alapján pedig azt mondhatjuk, hogy a védőoltások a betegségmegelőzésnek – legyen az gyermekkori fertőző betegség vagy éppen méhnyakrák – hatásos és biztonságos módszerei.

Miért van ennek jelentősége? Röviden azért, mert a szülők nem hülyék. Ők is olvasnak, jó esetben innen-onnan tájékozódnak, érik őket bizonyos információk, impulzusok, vélemények, tehát ne legyenek illúzióink, nem fogják elhinni, hogy a védőoltásoknak soha semmilyen mellékhatása nem lehet. Ám az ilyenfajta áloptimista állítások hiteltelenek lesznek a szemükben, és esetleg még olyanokat is elriasztanak a vakcina beadatásától, akik realis tájékoztatás birtokában, a kockázat és haszon józan mérlegelése alapján a védőoltás mellett foglaltak volna állást. És ez baj, nagyon nagy baj.

Legyünk tehát reálisak az ismeretek átadásakor a kockázatokat se hallgassuk el, beszéljünk róluk – azokat nem eltúlozva, ugyanakkor nem is elbagatellizálva.

Röviden a humán papillómavírusról

Tényleg csak távirati stílusban a humán papillómavírusról (rövidítve HPV-ről) és a méhnyakrákról. Akit részletesebben érdekel a téma, számtalan jó összefoglalót olvashat róla (például itt).

A humán papillómavirus egy viszonylag széles körben jelen lévő vírus, melynek számtalan törzse van. Ezek között vannak viszonylag ártatlanabb törzsek, de vannak köztük úgynevezett onkogén törzsek is, melyek nőknél méhnyakrák kialakulását segíthetik elő, míg férfiaknál a szájüregi és torokrákok kialakulásában tulajdonítanak nekik szerepet, de az is felmerült, hogy a prosztatarák megelőzésére is alkalmas lehet.

A fentiek alapján nem kérdés, hogy ha sikerül megelőzni a HPV-fertőzés, akkor ezzel nagyban csökkenthetjük a méhnyakrák – és esetleg más ráktípusok – előfordulását. Az oltottak száma az évek alatt emelkedik, de korántsem olyan ütemben és mértékben, ami kívánatos lenne. Fontos kutatási téma ezért világszerte, hogy a szülők leginkább milyen érvek mentén foglalnak úgy állást, hogy nem adatják be gyermekeiknek a védőoltást, illetve milyen technikákkal lehet leghatásosabban – ugyanakkor szakmailag hitelesen − meggyőzni őket a vakcina hasznáról és előnyeiről.

Leginkább a szülők ismerethiányát kell megcélozni

A Pediatrics című lap legfrissebb számában jelent meg annak az amerikai vizsgálatnak az eredménye, melyben 1196 szülő vett részt, mindannyian 9 és 17 év közötti kamaszokat neveltek. Különféle tájékoztató videóanyagokkal látták el a szülőket a HPV elleni védőoltásra vonatkozóan, melyek mindegyik a kérdés más-más aspektusát (például az életkori ajánlásokat) vette célba, és azt elemezték, melyek a leghatásosabbak a szülők aggodalmainak legyőzésében.

Azokat a szülőket sikerült a leginkább meggyőzni a HPV-oltás hasznáról és biztonságosságáról, akiknél a tájékoztató anyag a hiányzó ismeretek átadására összpontosított. Hatásukat illetően ezeket követték azok az anyagok, melyek a védőoltás rákmegelőzésben betöltött szerepét hangsúlyozták. Arra a kérdésre, hogy a szülők milyen ismereteket igényelnek a témában leginkább, a vakcina biztonságossága és a mellékhatások reális ismertetése mellett leginkább arra voltak kíváncsiak, hogy pontosan mely betegségek megelőzésére alkalmas az oltás, illetve milyen életkorú gyerekeknek javasolt beadni a vakcinát

Ami a tájékoztató anyagok technikai megvalósítását illeti, hatásosabbnak bizonyultak a hosszabb videók, valamit azok az ismertető filmecskék, melyek több elolvasandó szöveges ismeretet tartalmaztak.

Számomra a legnagyobb tanulsága a vizsgálatnak, hogy tekintsük partnereknek a szülőket és bízzunk abban, hogy megfelelő ismeretek birtokában, józan megfontolás alapján arra jutnak, hogy a HPV elleni oltás hasznos és biztonságos módja a méhnyakrák megelőzésének.

Forrás: Pediatrics

Fotó: Dreamstime

#hpv #méhnyakrák

Szerző: Dr. Simonfalvi Ildikó

radiológus szakorvos, orvosi szakfordító, egészségügyi szakújságíró

Ne feledd, hogy az oldalon olvasható tartalmak nem helyettesítik az orvosi szakvéleményt!

Tetszett? Kövess és lájkolj a Facebookon!



Hozzászólás írása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük