Anyás-Apás · 2018.08.14 11:51 · 8 perc

Miért nincsenek ennek a gyereknek barátai?

A gyerekkorunkra gondolva legtöbbünknek a nagy barátságok jutnak az eszébe, a BARÁTRA vagy BARÁTNŐRE – így, csupa nagy betűvel. A gyerekkori barátságoknak, a nagy közös titkokra, melyek ideális esetben egy életen át kitartanak. Vagy nem. De ha nem, akkor is jó visszagondolni rájuk. Azonban nem mindenki ilyen szerencsés, vannak gyerekek, akiknek nincsenek barátai.

Nézzük meg a pszichológia szemszögéből, mi lehet ennek az oka.

Tetszett? Kövess és lájkolj a Facebookon!

Kezdjük Szókratésszal: „Mindenki hallja, hogy mit mondasz, a barátok meghallják azt, amit mondasz, de az igazi barát figyel arra is, amit nem mondasz ki.”

Lakik egy kislány a házunkban, akinek nincsenek barátai. Legtöbbször egyedül ténfereg a kertben, a legritkább esetben veri fel gyerekzsivaj a házat közös délutáni leckeírás vagy pizsiparti ürügyén. A szülinapi bulikon kötelességszerűen megjelennek páran, de innen kívülről nézve nagyjából ennyi a „társasági” élete. Míg az ismeretségi körben más gyerekek körül – kicsi korukban saját lányaim körül is − állandóan zajlik/zajlott az élet, gyerektársaság jön-megy a legkülönbözőbb apropókból, legyen az közös mozizás vagy egyszerűen egy jó kis sugdolózás az élet nagy dolgairól suli után. Mert a barátságok kellenek.

Sok oka lehet annak, hogy egy gyereknek – legyen bármilyen korú – miért nehéz barátságokat kialakítani vagy akár csak közel kerülni kortársaihoz. Pedig a gyerekek számára sok szempontból fontos, hogy legyenek barátai. Mindenki szeretne egy csoporthoz, közösséghez tartozni, és különösen igaz ez gyermek- és serdülőkorban. Mert ki az, aki nem szeretné, hogy ismerjék és elfogadják?

Vannak, akiknek nehezebben megy

De vannak olyan gyerekek, akik nem könnyen szereznek barátokat, nehezen fogadtatják el magukat társaikkal. Míg mások villámgyorsan ismerkednek, ugyanakkor nem képesek hosszabb időre maguk mellett tartani a barátaikat. Aztán olyanok is vannak, akik gyorsan váltogatják azokat a csoportokat, akiket a legjobb barátaiknak tartanak, és időről-időre váltogatják a „legeslegjobb” barátot vagy barátnőt, mint más a zokniját, hetente-havonta másra aggatva ezt a címkét.

Ha egy gyereknek nehézségei vannak a barátkozással, azért nehéz kérdés, mert nem feltétlenül számolnak be a szülőnek arról, hogy egyedül ténferegnek az óra közti szünetekben az iskolaudvaron, vagy hogy ők az egyetlenek, akit az osztálytársaik rendre kihagynak a szülinapi partira meghívandó vendégek listájáról. De azért ha egy szülő valóban odafigyel a gyerekére, akkor könnyen észreveszi az ilyesmit. Amíg a gyerek kisebb, a pedagógusok is megbízható információkkal tudnak szolgálni arra, milyen a gyerek kapcsolata a kortársaival. Jegyezzük fel például, hogy a gyereket hányszor hívják el társai magukhoz játszani. Vagy felső tagozatban vagy középiskolás korban milyen gyakran fordul elő, hogy valamelyik osztálytársánál alszik vagy valamilyen más csoportos programban vesz részt. Tizenéves korban már rendszerint egy csomó közös programot szerveznek egymással, figyelmeztető jel lehet tehát, ha például a gyerek minden áldott hétvégét otthon tölt és soha nem mozdul ki sehová az osztálytársaival. Ez persze lehet tudatos döntés eredményei is, de általában nem az. Ilyenkor inkább az a helyzet, hogy a többiek nem vonják be maguk közé a közös programokba. Sok szülő hajlamos ezt a jelenséget elintézni azzal, hogy hát hja, befelé forduló, introvertált a gyerekem, azért nem hívják sehová. Pedig jó tudni, hogy az introvertált gyerek lelkének is szüksége van arra, hogy a többiek maguk közé hívják, még akkor is, ha végül úgy dönt, hogy a meghívásra inkább nemet mond.

Mi az oka, ha a gyereknek nincsenek barátai?

A „baráttalanságnak” sokféle oka lehet, számos egyéni körülmény is közrejátszhat, ezért teljes körű felsorolásra meg sem próbálok vállalkozni. Csak két fontos körülményt emelek ki:

Könnyen előfordulhat, hogy a gyerek egyszerűen így van „összerakva”, túlságosan félénk vagy szorongó alkat – és ez az oka annak, hogy nem érzi jól magát a kortársai között. És mivel nem érzi jól magát velük, mert ilyen a temperamentuma vagy mert nincs meg a kellő komfortérzete, ha a többiekkel van, inkább a visszahúzódást és a magányos tevékenységeket választja. Ami persze nem jelenti azt, hogy ebben a helyzetben aztán jól érzi magát, szóval elég nehéz helyzet ez, ráadásul könnyen ördögi kör kialakulásához is vezet: nem érzi jól magát a többiekkel, ezért távol marad, ezért aztán később már nem is hívják, tehát esélye sincs bevonódni a többiek társaságába – és a kör bezárul, mindenfajta értelemben.Vannak gyerekek, akiknek a szociális képességei fejlettebbek, ők értelemszerűen könnyebben szereznek barátokat, míg mások gyengébben vannak „eleresztve” szociális képességek terén – na, ők azok, akik nehezen szereznek maguknak barátokat. Egy barátság létrejöttéhez elengedhetetlenek az interperszonális készségek, ezek nélkül pedig nem könnyű barátságokat építeni, de leginkább ápolni. Előfordulhat, hogy a gyerek nem jól kódolja a mások felől érkező nonverbális kommunikációt, így azokra rossz válaszokat ad, ami nehezíti az elfogadást. De a szociális képességek hiánya abban is megnyilvánulhat, hogy a gyerek agresszívan viselkedik, csak önmagával képes foglalkozni társaságban is, vagy nem érdekli, amit a másik csinál, mond vagy csak gondol. (Ugye, ez ilyen ismerős a felnőtt életünkből is?) De lehet, hogy éppen az a baj, hogy túlságosan igyekszik tapadni a többiekre, levakarhatatlan és terhes.És persze ne legyünk „áldozathibáztatók”, mert könnyen előfordulhat, hogy a közösség egyszerűn úgy dönt, hogy valakit nem fogad be, kiközösít, zaklat, csúfol vagy kibeszél. Mert csak. Ennek oka nem feltétlenül a kiközösített gyerek valamilyen rossz tulajdonsága, hanem lehet valami, a barátság szempontjából tulajdonképpen közömbös külső jegy is, például hogy kövér, szemüveges vagy testi hibás. Vagy egyszerűen csak „más, mint a többiek. Ami persze nem feltétlenül kell, hogy akadálya legyen egy barátságnak. Hogy is mondja az agyoncsépelt svéd gyermekvers? „Sten-Malténak nagy, vörös és elálló füle van. Nekem tetszik a nagy, vörös és elálló fül.”

A szülő hibája is, ha a gyereknek nincsenek barátai

Ha szülő észreveszi, hogy a gyerek valamiért nem képes barátságokat kialakítani, a háttérből finom katalizátorként maga is segítheti a kapcsolatfelvételt – ehhez azonban tényleg jó érzékre van szükség, hiszen a jó szándék a visszájára is elsülhet. Lehet például közös programokat szervezni az osztálytársakkal, vagy egy félénk gyerek esetében célravezető lehet az is, ha gyakran járunk vele közös programokra, hogy javuljon a komfortérzete olyan helyzetekben is, amikor sokan vannak körülötte. Arra alkalmas pillanatban meg is beszélhetünk egy-egy problémás szituációt utólag, felvillantva a megoldási opciókat, de csak kellő tapintattal, hogy ne keltsünk szégyenérzetet vagy haragot benne.

És persze soha ne feledjük el, hogy mi vagyunk a minta gyerekeink számára: ahogy mi közeledünk az emberekhez, úgy fog ő is közeledni a kortársaihoz.

És végül fejezzük be Shekkel: