Ne élvezd az anyaság minden pillanatát!
Kisgyerekes anyák számára visszatérő intelem, különösen nagymamakorú járókelők részéről, hogy az ember lánya az utolsó cseppig és állandóan élvezze a gyerekkel töltött idő minden pillanatát, hiszen ripsz-ropsz elszalad az a cirka 10-15 év, és akkor mi lesz? Miért nem jó, ha az anyaságot egy véget nem érő boldog fiesztának igyekszünk feltüntetni valaki szemében, aki a gyerek születése óta nem aludt át egy éjszakát egyfolytában, és különben is most jön a gyerek foga? Egyszerre négy, természetesen.
Nekem is mondtak ilyen okosságokat annak idején, de én biztosan nem fogok. Ma nem tudományos adatokat hoztam. Véleményposzt következik.
Tetszett? Kövess és lájkolj a Facebookon!
Amikor a gyerekeket még babakocsiban tologattam, lépten-nyomon megállítottak járókelők – tipikusan idősebb hölgyek. Bekukkantottak a babakocsiba, megdicsérték, milyen nagyon-nagyon-nagyon cuki is a kislányom. (Csak zárójelben jegyzem meg, hogy az akkori fotókat nézve utólag már kétségbe vonom a lelkesedés őszinte voltát, nagyobbik lányom kifejezetten nyúzott kis béka volt, de sebaj, csodaszép nagylány lett belőle.) A lelkendezés kötelező eleme volt az is, hogy „kedveském, élvezze ki az anyaság minden pillanatát, mert olyan gyorsan elszáll ez az idő, egykettőre felnőnek a gyerekek”. Így mostanában, bölcsebb fejjel azt gondolom, hogy persze, természetesen igazuk volt, az ember lánya egyet pislant, és máris itt az érettségi, még egy pillanat, és már a diplomaosztón könnyezik a meghatott család, aztán hirtelen veje is lesz az emberek, rögtön kettő, a nagymamaságról nem is beszélve.
Szóval igaz persze az ezerszer hallott bölcsesség, mégsem gondolom, hogy bármivel is segíti az anyaság nehéz pillanatait átvészelni ott és akkor, amikor éppen benne vagyunk. Ráadásul azt a hamis képet sugallja főként a kevésbé tapasztalt első gyerekes anyák felé, hogy ha egy nehézség előtt megtorpan, ha nem érzi sikerélménynek az anyaság minden pillanatát, akkor rossz anya, akkor valamit nagyon rosszul csinál. Ráadásul persze bezzeg mások…
Úgyhogy most jöjjenek az én tanácsaim, melyek között még véletlenül sem fog szerepelni az, hogy „élvezd az anyaság minden pillanatát, mert…”. Szóval lássuk!
Az idő valóban gyorsan száll, de ez ebben a pillanatban sovány vigasz
Való igaz, hogy az évek nagyon gyorsan elszállnak, és a gyerekek hamar felnőnek. De mivel ezt úgyis csak akkor érzékeljük, amikor már valóban eljárt felettünk – felettünk, anyák és a gyerekek felett is – az idő, felesleges azzal sokkolni bárkit is, hogy a pillanat visszahozhatatlanságától félve örüljön annak, ami pillanatnyilag nehéznek, embert próbálónak vagy éppen aktuálisan megoldhatatlannak látszik.
Amikor az ember lánya éppen krónikus kialvatlanság közepette küzd a fogzásban lévő félévessel vagy a makacsul dacoló kétévessel, sovány vigasz számára, hogy valamikor, a messze bizonytalan jövőben már derűs nosztalgiával fog gondolni ezekre a helyzetekre, és különben is „ki kell élveznie minden pillanatot, hiszen úgyis hamar elszáll az idő”.
Igen, rendben van, valóban így működik az élet. Ez azonban nem jelenti azt, hogy az édes szuszogó kis csomag világra jövetele és az egyetemi diplomaosztó között nincs megszámlálhatatlan pillanat, ami korántsem az anyai élvezetek netovábbja.
Nem vagy egyedül!
Mindig gondolj arra, hogy a gyereknevelés problémái – néhány egészes speciális helyzettől eltekintve – egyáltalán nem egyediek. Millió anya küzd hasonló gondokkal nap mint nap, adott helyzetekben érez pontosan ugyanúgy. Csak egy részük bevallja, a másik részük meg nem. Utóbbiak azok, akik a babamama fórumokon regélnek soha nem volt tökéletes családi életükről vagy a közösségi oldalakon építgetik a maguk ki bulvármédiáját, ahol természetesen ők a főszereplők egy olyan csilivili világban, ahol nincsenek nyűgös gyerekek, a házimunka alól trükkösen vagy a legnagyobb természetességgel kibújó férjek/apák, halomban álló mosatlan edény. Azt vettem észre, hogy különösen ott gyanús, hogy nagyon nincs rendben valami, akinek a klaviatúrája lassan már elkopik a #nekemvanalegjobbdolgomavilágon #imádomaférjemet #alegjobbférj #mindigilyenéletrőlálmodtam és hasonló hashtagektől, illetve ezek tetszőleges angol nyelvű változataitól és persze egy olyan élet fotóitól, ahol a partedli soha nem maszatos, a gyerekek mindig önfeledten kacagnak, a férj minden nap vörös rózsacsokorral állít haza, és háztartási alkalmazott nélkül is 7/24-ben csillog-villog a lakás.
E tekintetben a tanácsom nagyon rövid és egyszerű: ne dőlj be minden hamis látszatnak. Ehelyett keresd hozzád hasonló helyzetben lévők társaságát, légy őszinte (de semmi esetre sem mártír!), és hamarosan máris a tiéd az „ó, hát nem én vagyok a Földön az egyetlen szerencsétlen, nagyon sokan vannak hozzám hasonló helyzetben” megnyugtató élménye.
Mindent lehet, amit szeretnél, de csak szépen sorjában
Amikor az ember azt tervezi, mi lesz majd, ha ő is anya lesz, egy csomó elképzelés, terv formálódik a fejében. Természetesen abszolút helyes, ha az ember ezeket mind igyekszik megvalósítani, a gyakorlatba átültetni, amikor oda kerül. De könyörgöm, ne akarj mindent egyszerre! Ami elméletben és általánosságban jó és elérhető cél, az nem biztos, hogy akkor, adott pillanatban is jó. Sőt az is lehet, hogy momentán megvalósíthatatlan, kicsit később azonban már könnyedén be tudod illeszteni a gyerek és a család életébe.
Szeretnél például visszatérni szeretett kórusod próbáira. Meg régi terved a maratont lefutni, arra is edzeni kéne. De a múltkor láttál egy szép régi hímzésmintát valamelyik magazinban, valaha nagyon szerettél kézimunkázni, talán ez is beleférne, míg a gyerek a játszótéren építi a homokvárat a többiekkel. Ja, és milyen jó lenne befejezni az egyetemi diplomamunkádat is, amit a gyerek születése miatt kénytelen voltál abbahagyni. Ha mindezt egyszerre szeretnéd, annak csak rohanás, kapkodás és az elégtelenség érzése lesz a következménye. Állíts fel fontossági (vagy vágyakozási) sorrendet, és egyszerre csak egyfajta cél elérésére koncentrálj. Később, ahogy a gyerek nő, észrevétlenül kerülnek újabb szabad percek/órák a napirendedbe, melyeket felhasználhatsz a következő cél megvalósításához.
Tehát nincsenek rossz célok vagy tervek. Csak éppen lehet, hogy nem itt és most tudod megvalósítani − és leginkább nem mindent egyszerre. És hát nem csak az önmegvalósításra igaz: Merj. Segítséget. Kérni. A környezetedtől segítséget kérni nem szégyen. De neked is segítened kell őket abban, hogy pontosan, jól körülhatárolva megfogalmazod feléjük, miben számítasz a segítségükre.
A végén (majdnem) minden (majdnem) biztosan elrendeződik
Amikor az ember éppen a kellős közepén van egy nehéz életszakasznak, könnyen úgy tűnhet, hogy onnan a büdös életben nem tud kikecmeregni. Pedig ez nem így van. A rosszul alvó gyerek egyszer csak átalussza az éjszakát, a hasfájás előbb-utóbb megszűnik, azok a fránya kis fogacskák is kibújnak egyszer. Külön stresszt okozhat, ha a mi gyerekünk kicsit később kezd el beszélni vagy járni, mint a szomszédék Ottókája. Amelyik félelemre csak ráerősít, ha Ottóka mamája saját csemetéje felett érzett anyai büszkeségében még rá is erősít erre a félelemre.
Vannak persze problémák, melyek nem oldódnak meg, ahogy a gyerek növekszik, például egy tartósan beteg gyerek nevelésének és gondozásának nehézségeit egészen biztosan nem oldja meg az idő, de most nem erről beszélek.
Egyszóval a jelszó: vannak időszakok, melyekben egyszerűen a túlélésre kell berendezkedni, gondoljunk a kétévesek dackorszakára vagy a kamaszkorra.
Nem kell minden harcot mindig megvívni
A gyereknevelés sokszor sokkal inkább a harmincéves háborúnak tűnik, mint az anyaság ünnepének. Mert mindig adódik konfliktusforrás, mindig adódik valami olyasmi, amivel kapcsolatban jó lenne minél kevesebb vita árán meggyőzni a gyereket, hogy azt tegye, amit mi elvárunk tőle. A konfliktusforrások tárháza gyakorlatilag végtelen, lehet az az éjszakába nyúló játék, számítógépezés vagy tévézés, lehet egy háborús övezetre emlékeztető gyerekszoba, lehet egy 30 fokos hőségben másnapi szettként kikészített bundabéléses csizma (vagy éppen ellenkezőleg, a röpködő mínuszokban iskolába menős viseletre szánt spagetti vállpántos top), lehet az egy olyan koszos farmer, ami már szinte magától megáll a szoba közepén, de „anya, lécciléccilécci ne mosd még ki, legalább holnap hadd vegyem fel még egyszer”.
Ilyen szituációkban minden anyának van legalább egy érve, miért muszáj ringbe szállnia a gyerek ellenében. És legalább egy másik érve arra is, hogy miért nem muszáj, miért jobb hagyni a francba az egészet. Vannak helyzetek, amikor egyszerűen nem éri meg újra és újra kiélezni a helyzetet magunk és a gyerekek között. Például azért, mert az örökös és meddő viták többet ártanak a szülő-gyerek kapcsolatnak, mint amekkora élvezetet okoz nekünk például a katonás rendben tartott gyerekszoba látványa. Ennek felismeréséhez persze tapasztalat és némi bölcsesség is szükségeltetik, és azt is elárulom, hogy az évek és a gyerekek számával együtt azoknak a helyzeteknek a száma is növekszik, amikor az ember inkább csak legyint. És például rácsukja az ajtót a rumlis gyerekszobára.
És végül, de nem legutolsó sorban. A tiszteletreméltó idős hölgyeknek igenis maximálisan igazuk van, amikor azt tanácsolják, hogy „kedveském, élvezze ki az anyaság minden pillanatát, mert olyan gyorsan elszáll ez az idő, egykettőre felnőnek a gyerekek”. Mert ez pontosan így van. Éppen ezért mindig próbálj örülni annak, ami jó, de ne sokat rágódj azon, ami nem. Mert lehet, hogy közben elszalasztasz egy olyan pillanatot, amit akkor és ott is ki lehetett volna élvezni.
#anyaság
Szerző: Dr. Simonfalvi Ildikó
radiológus szakorvos, orvosi szakfordító, egészségügyi szakújságíró
Ne feledd, hogy az oldalon olvasható tartalmak nem helyettesítik az orvosi szakvéleményt!
