Anyás-Apás · 2018.10.25 16:34 · 7 perc

Nem vitték kórházba a babát, majdnem meghalt – beszéljünk az agyhártyagyulladásról!

Téged érdekelne egy percig is, mit szólnak a kórházban a nővérek, ha sürgősen orvoshoz kéne vinni a babát? Egy nő állítólag azért nem indult el a kórházba beteg gyermekével, mert korábban hallotta, amint az ápolónők félhangosan beszóltak azokra az anyákra, akik mindent túlreagálnak és minden csipcsup marhasággal orvoshoz rohannak. Beszéljünk a fertőző agyhártyagyulladásról!

Az anya tétovázása csaknem a baba életébe került.


Tetszett? Kövess és lájkolj a Facebookon!

A kisfiú mindössze 16 napos volt, amikor agyhártyagyulladásban megbetegedett. Bár súlyos agykárosodást szenvedett, de túlélte a balesetet. Az orvosok szerint későn került orvoshoz a baba. Az anya azzal védekezik, hogy azért nem vitte azonnal kórházba a gyereket, mert korábban véletlenül fültanúja volt, amikor a kórházi nővérek egymás között megjegyzéseket tettek arra, hogy egyes anyák már azzal is orvoshoz szaladnak, ha a gyerek sír.

Bár a 25 éves anya tisztában volt vele, hogy valami nincs rendben a gyerekkel, hiszen az újszülött George West egész éjjel vigasztalhatatlanul sírt, mégis vacillált a kórházba indulással, nehogy rá is azt mondják, hogy csak pazarolja az orvosok drága idejét – legalábbis most így meséli a történteket. Mivel azonban a baba láza még reggel is nagyon magas volt, elvitte őt a háziorvoshoz, aki agyhártyagyulladás gyanújával azonnal a kórház intenzív osztályára szállíttatta a babát. A most 12 hetes George a kezelésnek köszönhetően túlélte ugyan a betegséget, de súlyos agykárosodása maradt vissza. Az anya most azt mondja, hogy a történtek fényében most már ezerszer inkább hisztis anya lenne, mint hogy még egyszer újra tehetetlenül végignézze otthon ülve, ahogy a kisfia állapota óráról órára rosszabbodik. Azt mondja, a legrosszabb volt tehetetlenül nézni a kórházba, hogy kicsúszott a kezéből a dolgok irányítása: „Bűnösnek éreztem magam, mert nekem kellett volna jobb döntéseket hozni. Hiszen én vagyok az anyja, és egy anyának ez a dolga. Mégsem tudtam már többet tenni érte.”

„Ha pénzt kapnék minden hisztis anya után…”

Aztán felidézte azt az estét, amikor korábban legidősebb gyerekét asztmás roham miatt vitte be ugyanabba a kórházba. Azt mondja, volt ott egy 2 hetes kisbaba, aki állandóan sírt, mire egy nővér megjegyezte: „Ha annyi font lenne a zsebemben, ahányszor egy anya azért szalad a kórházba a gyerekével, mert az sír, akkor soha többé nem kellene dolgoznom.” Az anyának folyton ez járt a fejében, amikor most a kisebbik fia egyre rosszabbul és rosszabbul lett: „Ha nincs semmi baja, akkor csak azért bevigyem a kórházba, mert sír? Nem akartam olyan anya lenni, aki minden ok nélkül orvoshoz rohangál a gyerekkel, mert én nem ez a fajta anya vagyok. Nem szeretem rabolni mások idejét. Ha kell, akkor persze orvoshoz viszem, de ha csak egy kis egyszerű megfázása van vagy köhög, azt megoldom itthon magam. George sem látszott elesettnek azon túl, hogy végigsírta az éjszakát. Olyan volt, mint máskor, ezért azzal próbáltam megnyugtatni, hogy tisztába tettem és megetettem.

A baba állapota azonban egyik pillanatról a másikra megváltozott, hirtelen drasztikusan romlott az állapota. Hálát ad minden egészségügyi dolgozónak azért, amit a kisfiáért tettek.

Az agykárosodáson azonban ez már nem sokat változtat. És azon se, hogy az anya azóta is a „mi lett volna, ha…” kezdet kérdéseken tépelődik. Mi lett volna, ha nem hallja korábban azt az elejtett mondatot? Mi lett volna, ha nem ez befolyásolta volna a döntéseiben? Mi lett volna, ha korábban kórházba viszi a babát?

Beszéljünk az agyhártyagyulladásról…

…orvosi nevén meningitiszről! Ahogyan a nevei is mutatja, az agyhártyagyulladás az agy felszínét kívülről borító hártyák gyulladása. Az agyhártya szerepe, hogy védje az agyat és a gerincvelőt a mechanikai sérülésektől és kórokozók bejutásától. Az American Academy of Pediatrics adatai szerint az agyhártyagyulladás leginkább a 2 hónaposnál fiatalabb babák betegsége, de gyakran megbetegít idősebbeket is. Azt mondják, hogy a meningitisz könnyebben megtámadja azokat, akik passzív dohányosok (azaz a környezetükben élő dohányosok füstját kénytelenek beszívni), vagy immunvédekezésük gyenge (például kemoterápiában részesülnek vagy az immunrendszert elnyomó kezelést kapnak).

Az agyhártyagyulladást leggyakrabban baktériumok vagy vírusok okozzák.

A betegségnek az a nehézsége, hogy nem jár olyan tünetekkel, melyet észlelve azonnal felmerülhetne a meningitisz gyanúja. A beteg sokszor csak elesett, hány, a baba állandóan sír (mint ebben a történetben is), náthás, folyik az orra stb.

A leggyakoribb tünetek:

  • sápadt bőr, melyen helyenként nyomásra nem elhalványodó bőrkiütések látszódhatnak
  • merev nyak
  • fénykerülés
  • hidegrázás, lázhűvös végtagok
  • hányinger, hányás
  • szédülés
  • fejfájás
  • szapora légzés
  • táplálási nehézségek
  • aluszékonyság, a baba nehezen ébreszthető

A leggyakoribb a baktériumok által okozott agyhártyagyulladás, mely sürgős kórházi kezelést és nagy dózisú antibiotikumok adását igényli a gyógyuláshoz. A betegség az esetek körülbelül 10 százalékában még így is halálos. Akik mégis túlélik a betegséget, sokszor maradandó agykárosodással, mozgáskorlátozottsággal, halláscsökkenéssel stb. kénytelenek együtt élni. Amennyiben vérmérgezés alakul ki, ez végtagcsonkolást tehet szükségessé (a brit bulvársajtó például előszeretettel mutat be ilyen eseteket, minél fiatalabb az amputált gyerek, annál „jobb” – legalábbis az olvasószám iránt oly érzékeny sajtómunkások szerint).

Van védőoltás!

A fertőző agyhártyagyulldás bizonyos formáira létezik védőoltás, „csak” tájékozódni kell (nem kismamafórumokról, hanem a házi gyermekorvostól!) és beadatni a vakcinát a gyereknek.

Védőoltással védekezhetünk például az influenza vagy a pneumokokkusz okozta agyhártyagyulladás ellen, mégis a legismertebb a meningitisz elleni úgynevezett konjugált vakcina (ez azonban kisbabáknak nem adható). Nem szabad megfeledkezni a kanyaró, mumpzs és rubeola ellen védő MMR vakcináról sem, hiszen a védőoltás bevezetése előtt a mumpsz volt a vírus okozta agyhártyagyulladások egyik fontos oka. Ne higgyetek hát Andrew Wakefieldnek, hogy a vakcinák autizmust okoznak, adassátok be a védőoltásokat!

Forrás: Meningitis Now, American Academy of Pediatrics

#agyhártyagyulladás #meningitisz #meningitis

Szerző: Dr. Simonfalvi Ildikó

radiológus szakorvos, orvosi szakfordító, egészségügyi szakújságíró

Ne feledd, hogy az oldalon olvasható tartalmak nem helyettesítik az orvosi szakvéleményt!

Tetszett? Kövess és lájkolj a Facebookon!



Hozzászólás írása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük