„Normális” 1 hónapos baba mellől visszamenni dolgozni?
Hogy is van ez? Iskola, végzettség, munkába állás, a karrier kezdete… aztán megszületik az első gyerek. Aztán a második, netán a harmadik és negyedik is. De mikor menjen vissza az anya dolgozni? Maradjon otthon, amíg csak teheti, és élvezze ki a babás lét minden egyes másodpercét? Vagy kössön valahogy kompromisszumot a gyerek és a munka között? Vagy ne is legyen kérdés, hogy amint lehet, menjen vissza dolgozni, hiszen ezt tőlünk nyugatabbra is így csinálják az anyák, és a gyerekek is túlélik, hogy hamar megszűnik a szoros anya–gyermek szimbiózis?
Egy leendő anyuka ezzel kapcsolatos tanácsokat, véleményeket, élettapasztalatokat várt egy közösségi oldalon, mert ő a kompromisszum híve, ezért furcsa neki, amikor egy anyamár a baba 1 hónapos korában visszatér a munka világába. 1 + 9 vélemény.
Tetszett? Kövess és lájkolj a Facebookon!
Előbb a vitaindító poszt:
„Nem volt pótolhatatlan a munkában, ő mégis otthagyta a pici babát és visszament dolgozni.”
„Tudom, hogy külföldön nagyon hamar visszamennek a nők. De itthon hála istennek 3 évig otthon lehet minden anya, akinek volt stabil munkahelye. Engem érdekelne, hogy aki úgy dönt, hogy már egy 1 hónapos baba mellől visszamegy dolgozni, az vajon miért teszi. Van egy ismerősöm, egy hónapja szült. Nem volt pótolhatatlan a munkában, „sima” ügyintéző (értsd jól, nem sértés), tehát simán lehetett helyettesíteni, ő mégis otthagyta a pici babát és visszament dolgozni. Vajon egy anya miért dönt így? Tényleg érdekel. Én úgy képzelem, hogy kihasználom – ha nem is a 3 évet, de – kettőt biztosan. Viszont nekem a karrier nem fontos annyira, úgy gondolom, hogy az majd folytatódhat a gyermekvállalás 3 éve után is. Azonban más nézőpont is érdekel.”
„Ha az apák lehetnek csak mellékesen apák az egyéb feladataik és „rangjaik” mellett, akkor az anyák is.”
„Szeretnék gyereket, de azt az elvet vallom, hogy ő érkezik egy kialakult életbe hozzánk. Így neki kell alakulnia és belesimulnia a mi életünkbe, amihez a nevelésében majd bizonyos döntésekkel viseltetünk. Én 1 évnél tovább biztosan nem fogok otthon maradni, mert fontos a karrierem, a női mivoltom. Ha az apák lehetnek csak mellékesen apák az egyéb feladataik és „rangjaik” mellett, akkor az anyák is. Ezt úgy értem, hogy az én identitásom nem lesz hirtelen annyi, hogy anya vagyok… van egy sorrend, ahogyan alakítottam az életem. Nő, feleség, vezető, anya. Nálam valahogy így vannak ezek a titulusok rangsorolva fejben. Elfogadom, hogy van, akinek ez ellenszenves és felháborító. Szerintem meg boldog gyereket csak boldog szülők tudnak nevelni. Ma már mindenkit el kell fogadni. A fiúlányokat, lányfiúkat, melegeket, leszbiket, feketéket, hupililákat. Fogadjuk el azt is, ha valakinek nem lesz az anyaság az élete legfontosabb feladata és mer az itthoni, társadalmilag berögződött standardtól eltérően cselekedni. Nekem az említett 1 hónap nagyon kevés időnek tűnik, legalább a gyermekágyi időszakot azért szerencsés kivárni, de ha ő így lesz boldog, akkor hajrá. Sógornőm angol, 3 hónapot maradt otthon és a gyerekeik boldogabbak, kiegyensúlyozottabbak mint bármelyik átlag magyar gyerek, akivel 3 évig otthon ült az anyja.”
„Ha egy nő minél tovább otthon maradt, akkor a férfiaknak se kellett részt venniük annyira a házimunkában, gyereknevelésben.”
„Érdemes ennek a 3 évig otthon maradásnak a történetére és a bevezetésének hátterére rákeresnie mindenkinek. Hogyan, mikor és miért alakult ki. Az okok között szerepelt, hogy a nők egy részét tartósan kivonják/távol tartsák a munkaerőpiacról, ezáltal nem voltak ott a munkanélküli statisztikákban. Emellett pedig költséghatékony is volt és nem kellett bölcsődéket építeni/bővíteni. Ha egy nő minél tovább otthon maradt, akkor a férfiaknak se kellett részt venniük annyira a házimunkában, gyereknevelésben (az 1960–1970-es évekről van szó), így az ő dolguk is könnyebb lett. Ötvenöt éve létezik ez itthon valamilyen formában, így kb. ebben szocializálódtál, és nehéz elképzelned, hogy más út is van, máshogy is fel lehet a gyereket nevelni. Tehát végső soron ezt főként nem a gyermekek érdekében vezették be, mert a legtöbb tanulmány akkoriban is azt javasolta, hogy például ~1 évig célszerű a gyermeket otthon megosztva nevelni (ezekről nagymamám is sokat mesélt, aki a hatvanas években volt kismama). Más országokban ez szignifikánsan kevesebb idő, ha csak ezt a faktort nézzük, de rengeteg extra rugalmas megoldást hoztak, amivel segítik a nőket ebben az időszakban. Itthon pedig kis változtatásokkal, de ugyanaz a rendszer (és sok esetben a hozzáállás is), mint 55 évvel ezelőtt. Akit jobban érdekel ez, a KSH és a hozzá köthető kutatóintézetek adtak ki elég sok tanulmányt a témában.”
„A legjobb volt, amit tehettem magammal és a babámmal, hogy visszamentem dolgozni.”
„Ezer meg egy oka lehet, hogy az ismerősöd miért ment vissza dolgozni, de ez az ő döntése, az ő élete, meg az ő gyerekének az élete. Én fél év után visszamentem dolgozni kis óraszámban, mert azt éreztem, hogy átgondolni, hogy mit főzzek a héten meg mikor takarítsak, az nekem nem elég szellemi kihívás, és az, aki én vagyok, el fog sorvadni, ha csak ezen gondolkodhatok. Rám is ferde szemmel nézett a családom, az ismerőseim, a védőnő meg még sokan mások, de a legjobb volt, amit tehettem magammal és a babámmal, hogy visszamentem dolgozni. Számomra kellenek a szellemi kihívások, hogy ki tudják teljesedni és úgy tudjak az életem többi területén is működni, hogy az a lehető legjobb legyen. Ezt én tudom magamról, a férjem tudja rólam és ezt el is fogadta, más meg úgy annyira nem érdekel.
Egyébként, ha meg otthon van valaki 3 évet a gyerekével, akkor sokaknak meg az nem tetszik, mert jaj ő nem dolgozik, eltartatja magát stb. Szörnyű, hogy nőként mennyire ítélkezőek tudunk lenni egymással, főleg a kisgyerekes anyákkal, ahelyett, hogy elfogadnánk, hogy más máshogyan él, mint mi, és ezzel amúgy nekünk semmit nem árt.
Amúgy például Vekerdy Tamás is csomó helyen hangsúlyozza, hogy persze tök jó lenne, ha az anyák otthon maradnának a gyerekeikkel, de a gyerek akkor boldog, ha az anya boldog, és ha az anya munkával boldog, akkor igenis dolgozni kell, hogy a családi élet kiegyensúlyozott maradhasson.
Anyagi meg egyéb szempontokról meg ne is beszéljünk, sokan amiatt mennek vissza az általuknál tervezettnél hamarabb, ebbe sem látunk bele.”
„Nyilván vágynak felnőtt kapcsolatokra, és nem akarnak meghülyülni a Bogyó és Babócától, meg a gügyögéstől 0–24-ben.”
„Én mondjuk például az Amerikában adott általános néhány hónapot nagyon kevésnek, de az itthoni 3 évet meg nagyon soknak tartom. Nyilván nálunk azért a legtöbb ember nem engedheti meg magának eleve, mert nincs kire hagyni a gyereket, ott bébiszittya, céges bölcsi, a mamának és baba ritmusának megfelelő részmunkaidő stb. sokszor adott. Eleve egy néhány hónapos gyerek még sokszor szopik, annyira pici, 1 éves koráig jóformán csak az anyjára van szüksége.
Viszont 3 évre kiesni a munkából, ha 2–3 gyerek jön egymás után, akkor 6–10 évre, viszont baromi sok. Annyira felgyorsult ma már a világ, hogy mire az ember visszamegy a munkahelyére, gyakorlatilag újra kell tanulnia mindent, olyan ,mintha akkor kezdene, mert már semmi nem úgy van. Arról nem is beszélve, hogy nyilván vágynak felnőtt kapcsolatokra, és nem akarnak meghülyülni a Bogyó és Babócától, meg a gügyögéstől 0-24-ben.
Szerintem a kettő között lenne ideális. Persze itt nemcsak a gyerek a szempont, az anyagi korlátok is vaskosan benne vannak. Van, aki megengedheti, hogy egy fizetésből is évekig vígan eléljenek, de azért ez a ritkább. Manapság egy gyereket bevállalni, hiába szépítjük, kész anyagi csőd.”
„Csak várom a végét, de sokszor abban is kételkedem, hogy kibírom addig.”
„Mikor megtudtam, hogy terhes vagyok, tudtam azt is, hogy óriási szakadás lesz az életemben, hogy nem dolgozhatom. Pár hétig minden nap sírtam, imádtam a munkám. Én most lesz másfél éve, hogy itthon vagyok (terhesség legvégén már nem dolgoztam). Életem egyik legnehezebb időszaka, és nem fizikailag. (A fizikai teher jön-megy, az altatás hol nehezebb-könnyebb, ez a része nekem nem volt probléma, bírtam a strapát.) A strapa, amit nem bírok és alig bírok, az a szellemi/lelki megpróbáltatás, amit ez számomra hozott. Az elszigetelődés, a haszontalanság, a társaság hiánya, a szeretett munkám hiánya, önmagam hiánya és hogy igen, a feladatom mára maximum egy takarítással kiegészített főzés, plusz kb. hogy minden másodperced csak a gyerek napirendjéről, annak betartásáról szól – ez engem felőrölt. Ez felőrli a környezetem, családom, férjem, tudom, de úgy érzem, amíg én ilyen szinten boldogtalan vagyok és ebből még nem tudok kiszakadni, sajnos nem tudok jobban lenni, csak nagyon pici időszakokra. Csak várom a végét, de sokszor abban is kételkedem, hogy kibírom addig. Járok terápiára 8 hónapja, az hellyel-közzel segít.
Irigykedve nézem azokat a nőket, akik ezt a problémát önmagukban a csírájában látva voltak olyan bátrak és meglépték, visszamentek dolgozni. Irigykedve nézem azokat a nőket is, akiket ez nem őröl fel, és boldogan tesznek-vesznek 1-2 évig otthon, mintha mi sem történt volna. Nekem ez nem megy ilyen jól sajnos.”
„Számtalan beszámolót lehet olvasni a postásra való vadászatról, hogy valakivel legalább beszéljen két szót, aki nem egy csecsemő.”
„Hát azért nagyon sokan vannak, akiknek a mentális egészsége tönkremegy abban a 2-3 évben, hogy a férj hónapokig az egyetlen felnőtt ember körülötte. Számtalan beszámolót lehet olvasni a postásra való vadászatról, hogy valakivel legalább beszéljen két szót, aki nem egy csecsemő.
A németeknél vizsgálták, hogyan érinti a fiatal szülőket a gyerek érkezése, és névtelen vizsgálaton kijött, hogy kb. akkora lelki tragédia, mint egy közeli családtag halála. Elég tabudöntögető kutatás volt a maga korában, de némileg választ adott arra, miért ilyen alacsony a gyerekvállalási kedv.
Igen, az anyaság sok mindent felülír, de ezt értelmezhetjük pozitívan és negatívan is. Lehet egy olyan árnyoldala, hogy kiesel a saját életedből, évekre. Elveszíted a rutinjaid, a karrierlehetőségeid, egyes kapcsolataid… van, aki inkább megőrizné ezeket is amellett, hogy anya. Illetve sokat hallani arról is, amikor anyák kizárólag anyákká válnak a gyerek érkezése után, és teljes identitásvesztés lesz belőle. Gyerek nélkül senkinek érzik magukat, amin nem segít, ha az ember 3 évre fő feladatként kezeli a gyereket. Pár hét után még fenn lehet maradni a pályán minden téren, de évek alatt az ember mindenből kiesik és könnyebben megtörténik, hogy már ne találja meg magát az anyaságon kívül.”
„Nem volt nehéz döntés, mert szeretek dolgozni, és a munka lett az énidőm, amikor felnőttként tudtam működni, és utána boldogan mentem vissza anyaszerepbe.”
„Nekem 6 hónapos volt az első, amikor újra elkezdtem dolgozni (home office + szitter mellett), mert nem jöttünk ki anyagilag. Nem volt nehéz döntés, mert szeretek dolgozni, és a munka lett az énidőm, amikor felnőttként tudtam működni, és utána boldogan mentem vissza anyaszerepbe, és a pénz se nyomasztott. A gyerekem ma nyitott, kiegyensúlyozott 11 éves. A kicsi mellett már nem volt anyagi nyomás, de ott is egy év után már a falat kapartam az otthonléttől, így ő másfél évesen kezdett bölcsiben. A lényeg, hogy egyik opció sem könnyebb vagy jobb, a gyereknevelés sok örömmel és lemondással is jár, és ha te szülőként megtaláld azt az egyensúlyt, amiben te is önazonosan tudsz működni, akkor elég jó alapokat adsz a gyerekeidnek is az élethez.”
„Alapvetően nincs semmi bajom a gyermek melletti munkavállalással, amennyiben az nem abban merül ki, hogy akkor megy a lepasszolás a bölcsibe meg a bébiszitternek 6 hónaposan, mert anyunak továbbra is saját maga a legfontosabb.”
„Miért nem lehet felismerni, hogy nem kötelező mindenkinek gyermeket vállalni? Alapvetően nincs semmi bajom a gyermek melletti munkavállalással, amennyiben az nem abban merül ki, hogy akkor megy a lepasszolás a bölcsibe meg a bébiszitternek 6 hónaposan, mert anyunak továbbra is saját maga a legfontosabb. Lehet jönni azzal, hogy bezzeg máshol nincs ilyen luxus, hogy 2 év meg három… Viszont nem kevés stay at home mom van, mert aki megengedheti magának anyagilag, az inkább néhány évig a babájával marad. Akinek még nincs gyerekek, kicsi szpojler: 9 hónapig a testeden belül hordozni valakit bekapcsol néhány olyan érzést, ami addig elképzelhetetlen volt.”
„Sok minden normális a gyereknevelésben, sok minden belefér, és amióta anya vagyok, szinte mindent el tudok fogadni, de egy 1 hónapos baba mellől alkalmazottként munkába állni nincs rendben.”
Szerintem szuper, hogy van lehetőség három évig otthon maradni, azon belül mindenki el tudja dönteni, mi felel meg a családjának. Ugyanakkor egy hónap után visszamenni dolgozni abszolút problémás. Az első három hónapot szokták negyedik trimeszternek nevezni, nem véletlenül: ilyenkor a babának intenzív testkontaktra, közelségre van szüksége. Természetesen, ha nem szopik, ezt megkaphatja az apától, nagyszülőktől, bébiszittertől is, de tényleg azt akarom anyaként, hogy ne hozzam kötődjön a baba elsődlegesen? Továbbá a gyermekágy sem véletlenül hat hét – még ha úgy is érzed magad 3 hét utan, hogy minden a régi, még közel sem regenerálódott a tested, és az idő előtti terhelés hosszú távon megbosszulja magát. És akkor ott van a lelki-hormonális része: rendkívül megterhelő lelkileg egy új családtag érkezése, pláne első gyerek esetén, hiszen fel kell adnod a korábbi életedet, függetlenségedet. Őszintén szólva el tudom képzelni, hogy a posztoló ismerőse menekülésből ment vissza dolgozni, és ha így van, nem hibáztatom, nagyon kemény tud lenni az első néhány hét (nem mindenkinél, mindenki máshogy éli meg). Szóval sok minden normális a gyereknevelésben, sok minden belefér, és amióta anya vagyok, szinte mindent el tudok fogadni, de egy 1 hónapos baba mellől alkalmazottként munkába állni nincs rendben.”
Forrás: Reddit
Fotó: Freepik
