Anyás-Apás · 2018.09.19 14:06 · 5 perc

Óriási tévedés, hogy a gyümölcslevek egészségesek!

Bár a gyümölcslevek egészséges választásnak tűnnek, a gyermekgyógyászok nem ajánlják, hogy ilyenekkel itassuk a gyereket. Egyéves kor alatt egyáltalán nem javasolják, hogy gyümölcslevet kínáljanak a szülők a babának, de ennél idősebb gyerekeknél is nagyon meg kell gondolni, mennyit kapjon a gyerek naponta.

A gyermekgyógyászok leginkább az elhízás és a fogszuvasodás miatt aggódnak.


Tetszett? Kövess és lájkolj a Facebookon!

A legtöbb gyerek szereti a gyümölcsleveket, hiszen édesek és ízletesek. A gyümölcslevek gyártói marketingjükben még csak rá is erősítenek arra a hitre, hogy termékeik egészségesek és természetes eredetűek, ezért sok szülő azzal a megyőződéssel adja gyerekének ezeket leveket akár még víz helyett is, hogy ezzel milyen jót tesz az egészségének. Pedig ez óriási tévedés, hiszen ezek a természetesnek és adalékmentesnek hirdetett gyümölcslevek sokszor több cukrot tartalmaznak, mint az egészségtudatos szülők által mérgező mételynek tekintett kóla és társai. Ezzel pedig az a baj, hogy a gyümölcslevek fogyasztásával hirtelen nagy mennyiségű felesleges kalória kerül be a szervezetbe, ami felerősíti a gyermekkori elhízás máris óriási problémáját, illetve nagyban hozzájárul a fogszuvasodás kialakulásához.

Gyümölcslevek: a gyermekgyógyászok nem ajánlják

Az amerikai gyermekgyógyász társaság nemrégiben új irányelveket tett közzé azzal kapcsolatban, mikor és mennyi gyümölcslevet fogyasszanak a gyerekek – most először módosítva a 2001 óta erre vonatkozóan érvényben lévő útmutatójukat.

Eszerint 1 éves kor alatt az égvilágon semmi értéke nincs a táplálkozásban a gyümölcsleveknek, ezért ezeket teljesen ki kell hagyni a baba étrendjéből. Az AAP már korábban sem szorgalmazta a 6 éves kor alatti gyümölcsléfogyasztást, amit most 1 éves kor alatt kategorikus tiltássá szigorított. Az irányelvek összeállítói a gyermekkori elhízáson túl azért is felelőssé teszik a gyümölcsleveket, hogy egyre nő a szuvas fogak száma már az egészen kisgyerekek szájában is.

Nem helyettesítik a friss gyümölcsöt

„Bár a szülők egészségesnek hiszik a gyümölcsleveket, ezekkel nem válthatók ki a friss gyümölcsök, mivel ezek a levek rengeteg cukrot és kalóriát tartalmaznak – mondja dr. Melvin B. Heyman, az állásfoglalás egyik szerzője. – Kis mennyiségben, mértékkel fogyasztva nagyobb gyerekeknek adhatók, egyéves kor alatt azonban a legteljesebb mértékben feleslegesek.”

És végül lássuk a konkrét számokat!

0−1 éves korban: egyáltalán ne adjunk gyümölcsleveket;

1−3 éves korban: legfeljebb napi 1 decit,

4−6 éves korban: legfeljebb napi 1-1,5 decit,

7−18 éves korban: legfeljebb napi 2 decit adhatunk.

További gyakorlati tanácsként javasolják, hogy kisgyerekeknek ne töltsük a gyümölcslevet könnyen hordozható csőrös pohárba, amit a gyerek aztán állandóan magával hurcol, időnként kortyol belőle, így mindig valamennyi édes-savas lötty van a szájában – amit egyébként a fogszuvasodást okozó baktériumok imádnak. Lefekvés előtt egyáltalán ne kínáljuk gyümölcslével a gyereket.

Inkább friss gyümölcsöt kínáljunk a gyerekeknek, akár kis darabokra vágva, gusztusosan, érdekesen, színesen tálalva. Azon túlmenően, hogy nincs benne annyi kalória és cukor, még a megfelelő rostbevitelt is biztosítja.

A nem pasztörizált friss gyümölcslevek adása semmilyen életkorú gyereknek nem javasolt.

Ügyeljünk arra, hogy ne adjunk a gyereknek friss grépfrútot vagy grépfrútot is tartalmazó gyümölcslevet gyógyszeres kezelés alatt, ugyanis a grépfrútnak megvan az a gyalázatos tulajdonsága, hogy talán ez az élelmiszer az, ami a legtöbb gyógyszerrel képes kölcsönhatásba lépni. Ennek kétféle következménye lehet: 1) gyengíti a gyógyszerek hatását, így a vár javulás vagy gyógyulás elmarad vagy 2) erősíti a gyógyszerek hatását, melynek következtében már az előírt dózis is túladagolási vagy mérgezési tüneteket okozhat.

Forrás: American Academy of Pediatrics

#táplálkozás #gyümölcslevek

Szerző: Dr. Simonfalvi Ildikó

radiológus szakorvos, orvosi szakfordító, egészségügyi szakújságíró

Ne feledd, hogy az oldalon olvasható tartalmak nem helyettesítik az orvosi szakvéleményt!

Tetszett? Kövess és lájkolj a Facebookon!



Hozzászólás írása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük