Patkódobbanás: az autisták világáról – könyvajánló
Z. Kiss Adrienn második mesekönyve egy lovardába invitálja a gyerekeket, és olyan értékeket közvetít, mint az elfogadás, segítőkészség, önzetlenség és megbocsátás. Miközben megismerhetjük a történet négylábú főszereplőit, az autizmus is szóba kerül.
A mesekönyv rászoruló gyermekek lovasterápiáját fogja támogatni a Zabszalma Alapítvány lovardájában.
Tetszett? Kövess és lájkolj a Facebookon!
Kisiskolásokhoz szól ezzel a meséjével Z. Kiss Adrienn, pedagógus, aki korábban már óvodás korú gyermekeket is megszólított egy szemléletformáló könyvvel. A Patkódobbanás című mesekönyv lapjain keresztül megismerhetünk egy különleges lovardát, ahova nagyon sokféle gyermek jár lovagolni. Vannak, akik terápiás, és vannak, akik sportolási céllal érkeznek ide, de ez mit sem változtat azon, hogy ezen a helyen kapcsolódni tudnak egymással és a lovakkal is.
A történet főszereplői a lovak, akiknek vannak beteljesült és beteljesületlen álmaik, félelmeik, boldog pillanataik is, és akik feltétel nélkül tudják szeretni a gyerekeket. Ebbe a lovardába jár az írónő két fia: Csongi és Beni. Csongin keresztül ismerteti meg Adrienn az autizmusnak olyan jegyeit, amik informatívak lehetnek azoknak a kisgyereknek, akiknek nincs a környezetében autista személy.
Adrienn tavasszal megnyert egy szerzői kiadású könyveknek meghirdetett versenyt, aminek a fődíja az volt, hogy segítséget kapott következő mesekönyve elkészítéséhez szakmailag is és anyagilag is. A nyári szünet alatt született meg a történetet:
– Azután, hogy a Különleges testvérek megnyerte a versenyt, szinte azonnal éreztem, hogy erről a számunkra oly fontos lovardáról szeretnék írni. Arról a helyről, ahova a gyerekeim a legjobban szeretnek menni. Ahol, ha rossz napjuk van, mindent elfelejtenek, ha jó napjuk van, akkor pedig ott koronázzák meg. Ahol tudnak valamit együtt és mégis külön csinálni. Kevés ilyen hely van, ahol két ennyire különböző kisfiú is hasonlóan feltöltő élményeket tud szerezni. Ugyanakkor azt is tudtam az első pillanattól, hogy úgy szeretnék közben az autizmusról mesélni, hogy egyszer se írjam le az autizmus szót. Mert a gyerekeknek nem ez az információ, hanem az, amit láthatnak, tapasztalhatnak, ha találkoznak velünk az utcán. Nem olvasható a terápiás lovaglás kifejezés sem, mert nem ez a lényeg.
A lényeg az, ami hidat tud építeni a tipikus és atipikus fejlődésű gyerekek között, ez pedig a közös rajongás lehet a lovak iránt.
Egyszerre lesznek felnőttek, hiszek abban, hogy a lehető leghamarabb tudniuk kell egymás létezéséről – mesélte őszintén Adrienn, aki most is, mint a korábbi könyveinél, az edukáció mellett a jótékonyság miatt vállalkozott az írásra.
– A mesekönyv magánkiadásban jelent meg 2021 novemberében, és a bevételből a Zabszalma Alapítványhoz járó rászoruló gyermekek lovasterápiáját támogatjuk. Saját bőrünkön tapasztalhattuk meg, mennyit tudnak adni a fiainknak ezek a foglalkozások. A lovak csodálatos természete, a nem tantermi környezet hihetetlen dolgokat tud kihozni belőlük. Szeretnénk a bevételből hozzájárulni ahhoz, hogy ezt minél többen át tudják élni. A mesémhez dr. Gyarmathy Éva klinikai és neveléslélektani szakpszichológus, Kepes András író, és Trokán Anna színművésznő is írt ajánlót, ami bebizonyította nekem, hogy van értelme ilyen szemléletformáló könyveket írni – mondta büszkén Adrienn.
A gyógypedagógus, lovasterapeuta, Suri Szilvi, a Zabszalma Alapítvány vezetője, rendkívül boldog, hogy lovardájuk egy mesekönyvet inspirált. Elhivatottan mesélt az alapítvány munkájáról.
– A Zabszalma Alapítványnál eltérő fejlődésű gyerekek fejlesztésével foglalkozunk ló munkatársaink segítségével. Az egyik leghatékonyabb motoros és kognitív terápia a lovasterápia, hiszen a lovak folyamatosan motiválják a gyerekeket, játszanak velük, feltétel nélkül (meg némi répa fejében) szeretik őket. A gyerekek legtöbbször észre sem veszik, hogy folyamatosan feladatokat oldanak meg lovaglás közben. Hiszünk abban, hogy minden nehéz kezdet behozható és ebben legjobb segítőink a lovak. A Patkódobbanás egy mesés történet, de az alaptörténete teljesen valóságos: a gyerekek sokkal jobban elfogadják az élet sokszínűségét. Csak mi, felnőttek bonyolítjuk túl az egyszerű dolgokat. Ez a mese ezt mutatja meg nekünk, ezért is áll a szívemhez közel.
Fotók: Z. Kiss Adrienn
