Szilveszteri leltár
Az év utolsó napján mindenki számvetést csinál és terveket kovácsol az új évre – és nincs ez másként az Anyás-Apáson sem. Talán nem árulok el nagy titkot azzal, hogy nem gyakran szoktam az oldal kattintásszámlálóját és a statisztikákat lesni, de az év utolsó napján kivételt teszek.
Lássuk a számokat és azt, melyek a top 10-es cikkek az oldal most már több mint 3 éves fennállása alatt!
Tetszett? Kövess és lájkolj a Facebookon!
Az oldal látogatóinak száma 2022-ben néhány száz híján 1 millió 70 ezer volt, akik összesen 1 millió 827 ezer oldalt nyitottak meg, ami azt jelenti, hogy naponta átlagosan több mint 5000-et.
Egyáltalán nem meglepő módon a legtöbben (86 százalék) Magyarországról olvassa az Anyás-Apást, de ezen kívül még pontosan 153 országból, köztük olyan különleges helyekről is, mint például Costa Rica, Libanon, Ghana, Kajmán-szigetek, Jamaica, Pakisztán, Bangladesh, Mozambik vagy Nepál. A magyar városok közül Budapest után Debrecen, Miskolc, Kecskemét, Szeged és Győr a sorrend a látogatók számát tekintve.
Idén decemberben került fel a kereken 1500. cikk az oldalra, így most már bőven válogathattok az olvasnivalók között.
1. Minden idők legnépszerűbb cikke egy Molly nevű kislányról szól, aki csak 18 hónappal fiatalabb az édesanyjánál. Ha most azt mondod, hogy sehogy nem jön ki a matek, akkor kattints ide és olvasd el a történetet!
Az oldalra 2 évvel ezelőtt kikerült cikket eddig több mint 90.000-en olvastátok.
2. Úgy tűnik, hogy szeretitek azokat a tartalmakat, melyekben szép fotókat mutatok nektek, például a szülés nyers és gyönyörű valóságáról.
Ez a fotósorozat 2020 júliusa óta van fenn az oldalon, eddig több mint 77.000-en gyönyörködtetek benne.
3. Sokan nem tudják, hogy a cukorbetegség már egészen fiatal korban is jelentkezhet, pedig a tünetek fel nem ismerése akár végzetes is lehet. Erre intő példa egy 3 éves kislány halála, akinek tüneteit még az orvosok sem tulajdonították diabétesznek. A cikk végén megtalálod azoknak a tüneteknek és jeleknek a felsorolását, melyeket észlelve fel kell, hogy merüljön a cukorbetegség gyanúja.
A cikk 2020 novembere óta olvasható az Anyás-Apáson, eddig majdnem 75.000-en olvasták. Ha te még nem vagy köztük, ide kattints!
4. Gyermekként gyermeket szülni nem feltétlenül jó start az élethez, pláne akkor, ha az anya még csak kiskamasz, mindössze 11 éves. A szerencsére egyáltalán nem mindennapi sztori kapcsán azt is megtudhatod, miért veszélyes gyermekként gyermeket szülni.
2021 júniusában olvashattad először a cikket, azóta majdnem 68.000-en kattintottak rá.
5. Nem a szeplőtelen fogantatásról, hanem egy nagyon is valós egy orvosi állapotról, az vaginizmusról szóló cikkhez kerestem „apropót”, amikor rábukkantam a neten Nicole történetére, akinél a szüzesség és a terhesség jól „megfért” egymással.
2021 márciusában írtam róla, több mint 67.000 kattintást és a Facebookon nem kevés vitát váltott ki.
6. Egy cuki fotó alapján született az a cikk, melyben a méhen belüli fogamzásgátló eszközökről, népszerűbb nevén spirálokról írtam.
A fotóról nehéz lenne eldönteni, hogy spontán vagy beállított. Kattints a 2020 júliusában az oldalra kikerült, azóta több mint 52.000 kattintást „megélt” cikkre, és döntsd el magad!
7. Kényelmes kis világunkból talán hihetetlennek tűnik, de még a XXI. században is vannak a világnak olyan pontjai, ahol a menstruáció akkora megbélyegzettséget és kitaszítottságot jelent, ami akár a nők életébe is kerülhet.
Viszonylag régi, 2019-es az erről szóló cikk, eddig majdnem 43.000-en voltatok kíváncsiak rá.
8. A „közönséges” kettes ikrek születése sem mindennapos, a hármas, pláne a négyes ikrek születése már-már szenzációszámba megy, ennél több baba pedig szinte mindig lombikkezelés eredményeként születik egyszerre. De vannak kivételek, ilyen azoknak az ötös ikreknek a története, akik – szinte hihetetlen módon – természetes úton fogantak.
Az idén megjelent cikkek közül eddig ez a legnépszerűbb, 11 hónap alatt több mint 36.000-en kattintottatok rá.
9. Egy várandós anyuka azzal a kijelentéssel lepte meg a követőit az egyik közösségi oldalon, hogy bár egyszer már megszülte a kisfiát a 24. héten, ezt a „rendes” időben is meg fogja tenni. Lehetséges ez?
Az Anyás-Apás cikkéből kiderül, mely bár csak 6 hónapja van fenn az oldalon, máris csaknem 33.000 olvasó érdeklődését felkeltette.
10. Azt szokás mondani, hogy a családját nem maga választja az ember. Mindennél jobban átérezhette ennek igazságát az az édesanya, akit a párja azzal lepett meg, nem feltétlenül pozitív értelemben, hogy a kórházból hazaérkezve az egész népes család fogja várni.
A cikk szintén idei, 2022 februárjában jelent meg, és már azóta is több mint 31.000-en olvastátok. Sokan leírtátok saját személyes tapasztalataitokat a témában, ezeket ebben a cikkben gyűjtöttem össze.
Eddig a top 10-es lista, 2023-ra pedig ismét tele vagyok témákkal és ötletekkel. Köszönöm, hogy itt vagytok, rendszeresen vagy csak hébe-hóba olvastok. Találkozzunk az új évben is!
BÚÉK!
Szerző: Dr. Simonfalvi Ildikó
radiológus szakorvos, orvosi szakfordító, egészségügyi szakújságíró
Ne feledd, hogy az oldalon olvasható tartalmak nem helyettesítik az orvosi szakvéleményt!
Tetszett? Kövess és lájkolj a Facebookon!