Anyás-Apás · 2018.09.20 14:22 · 7 perc

Színes, vidám, illatos, a gyerekek szeretik − és mérgező, mi az?

Találós kérdés: színes, vidám és illatos, mégis sok gyermekbalesetet okoz? Nem, nem gomba és nem gyógynövény, pláne nem játék és nem édesség. Segítségképpen nézd meg a lenti kis fotót, melyik a kakukktojás? A mosószerek mostanában egyre divatosabb egyadagos kiszerelése meglepően sok gyermekbalesetet okoz, mert a gyerekek játéknak vagy édességnek hiszik, a szájunkba veszik vagy a szemükbe kerül.

A szemorvosok is riadót fújtak. Én pedig a poszt végén telefonszámokat adok, ahol szaktanáccsal segítenek, ha mégis megtörtént a baj.


Mostanában egyre divatosabbak az egyadagos mosószer-párnácskák, melyben minden együtt van egy mosáshoz, a mosószer és az öblítő is. Úgy tűnik azonban, hogy a szülők nagyon könnyedén veszik, hol tárolják ezeket. Pedig ezek a párnák szépek, színesek, tarkák és még illatosak is, jó kézbe venni, nyomkodni, játszani vele. És nem utolsósorban egy gyerek számára úgy tűnhet, hogy valami olyasmi, amit érdemes lenne megkóstolni, valami nyalánkság.

Ezért van az, hogy az utóbbi időben ugrásszerűen megnőtt az ilyen mosószer-párnácskák okozta gyermekbalesetek száma. Az esetek egy részében mérgezést okozhat, ha a gyerek ennivalónak vélve a szájába veszi és lenyeli, de az is előfordulhat, hogy játék közben szakad ki a borítás és így jut a gyerek szájába a vegyszer. Vagy a szemébe. Egy amerikai statisztika szerint 2012 és 2015 között 32(!)-szeresére emelkedett a mosószerpárnák okozta balesetek száma az óvodáskorú és annál fiatalabb gyerekek körében – ahogyan erről a JAMA Ophthalmology című szemészeti szaklap egyik korábbi száma is beszámolt. Az ipar képviselői azzal reagáltak az adatokra, hogy ezek az adatok még azelőttről származnak, hogy a gyártók saját döntés alapján olyan fejlesztéseket hajtottak végre, melyekkel biztonságosabbá tették termékeiket.

A közlemény szerzője, R. Sterling Haring, a John Hopkins Központnak a sérülések elemzésével foglalkozó kutatója szerint nagyon sok szülő továbbra sincs tudatában a veszélyeknek, melyeket ez a fajta kiszerelés magában rejt, pedig a párnácskában lévő vegyszer olyan szemsérülést is okozhat, mely hosszú ideig, akár véglegesen is károsíthatja a gyerek látását. A leggyakoribb sérülési mechanizmus, hogy a gyerek nyomkodja vagy dörzsölgeti a csomagolást, amiből így a szemébe fröcsköl a mosószer.

A cikk szerzői az amerikai sérülési adatbázisból gyűjtötték ki az idevonatkozó adatokat a 2010 és 2015 közötti időszakról, különös figyelmet fordítva azokra az esetekre, amikor 3-4 éves gyerekek szemét érte vegyi sérülés. Az első ilyen balesetet 2012-ben jelentették, és abban az évben még körülbelül 10-15 ilyen eset fordul elő, míg 2015-ben már 480!

Ezek az attraktív kis párnácskák azért különösen veszélyesek, mert koncentrált formában tartalmazzák a vegyi anyagokat. Elég, ha csak arra gondolunk, hogy míg a közönséges mosószerből egy nagy adagolókupaknyit töltünk a mosógépbe, addig ez a fajta kiszerelés töredéknyi térfogatban biztosítja az egy mosáshoz szükséges mosó- és öblítőszert egyben. Viszont színesek, a gyerekeket játékra vagy arra csábítják, hogy a szájukba vegyék ezeket abban a hitben, hogy játékra vagy édességre bukkantak a fürdőszoba polcán. A mostani cikk a szemsérülésekről szól, de ennél jóval gyakoribbak azok az esetek, amikor abból adódik a baj, hogy a gyerek a szájába teszi a mosószerpárnácskát.

Pedig a gyerekek biztonságáért felelősséget érző gyermekgyógyászok és más szakemberek

mennyire felelőtlen dolog ezeket a veszélyes vegyszereket ilyen színes, falatnyi kiszerelésben árusítani. Többen felelőtlenséggel vádolták az ipar szereplőit, hogy a vonzó megjelenés és a nagyobb forgalom és profit oltárán feláldozzák a gyerekek biztonságát. Pár éve az USA-ban kezdeményezés is indult, hogy kötelezzék a gyártókat arra, hogy kevésbé vonzó kinézetű termékeket állítsanak elő és tegyék azokat gyermekbiztossá. Nem tudom, hogy áll a kezdeményezés, a mosószerpárnák mindenesetre továbbra is tiritarkák.

Te elolvasod a címkét?

Adódik persze a kérdés, hogy mit tegyünk, ha megtörtént-a baj. Kevesen tudják, de a mosószerek csomagolásán kötelező feltüntetni, mi a teendő, ha a vegyszer bőrre, szembe vagy szájba kerül. Igen, tudom, ezt a gyártók sokszor olyan apró betűkkel tüntetik fel, hogy a legélesebb szemű sas is megbukna a látásteszten. Ilyenkor elő a nagyítót vagy irány az internet! Szemsérülések esetében általában az a teendő, hogy a szemet öblítsük ki bőségesen tiszta folyóvízzel, és bármilyen kétség esetén keressük fel a sürgősségi osztályt. Különlegesen erős vegyszerek esetében esetenként fel szokták tüntetni az ellenszert is, de a mosószer többnyire nem az a kategória, ahol ilyen ellenszerre lehet szükség.

Azt ugye nem kell mondani, hogy a legjobb a megelőzés, ezeket a mosószereket se tartsd olyan helyen, ahol a gyerek eléri. Ha azt hiszed, elég egy magasabb polc, akkor mindig gondolja arra, hogy a gyerekek meglepően találékonyak tudnak lenni, ha valamit el akarnak érni vagy meg akarnak szerezni, így meglepő magasságokba is képesek feljutni.

Pánik helyett a telefonszámok, ahol szakember nyújt segítséget, ha mégis bekövetkezett a baj:

Általános segélyhívó: 112 (hogy mire NE használd, arról itt írtam)

Heim Pál Gyermekkórház Toxikológiai Osztály 36 1 333 50 79

Egészségügyi Toxikológiai Tájékoztató Szolgálat (24 órás ügyelet) 06 80 201 199 (ingyenes zöld szám), 06 1 476 11 20 vagy 06 1 476 64 64

Forrás: JAMA Ophthalmology

#mosószer #mosószerpárna #mosószerkapszula #szemsérülés

Szerző: Dr. Simonfalvi Ildikó

radiológus szakorvos, orvosi szakfordító, egészségügyi szakújságíró

Ne feledd, hogy az oldalon olvasható tartalmak nem helyettesítik az orvosi szakvéleményt!

Tetszett? Kövess és lájkolj a Facebookon!



Hozzászólás írása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük