Anyás-Apás · 2015.08.26 00:20 · 2 perc

Szoptatás – mindhalálig!

A napokban elég nagy visszhangot keltett egy fotó, amin egy nő nemcsak saját gyerekét, hanem egy baráti gyerekét is szoptatja. Nem nagy ügy – mondhatnánk. A kép különlegességét az adja, hogy a rajta szereplő gyerekek mind öt körül járnak. Nem öt hónap, hanem öt év körül.

Pedig nem is olyan ritka az úgynevezett „kiterjesztett” szoptatás (amikor a gyerek egyéves korán túl is szopik), mint gondolnánk.


A floridai fotó, Natalie McCain egész fotósorozatot szentelt a témának. A fekete-fehér fotókon óvodás, sőt kisiskolás korú gyerekek szerepelnek, anyuk mellén lógva. Ezek az anyák azt mondják, hogy a szoptatás számukra már nem is igazán táplálási forma, hanem a kötődés kifejeződése, célja pedig annak erősítése. Ahogyan a fotósorozat címe is mondja: „Mi nem „még” szoptatunk, hanem egyszerűen csak szoptatunk”. A képsorozathoz történetek és anekdoták is csatlakoznak a szülőktől, akik az őket ezzel kapcsolatban érő negatív tapasztalatok mellett beszámolnak arról a hihetetlen kötődésérzésről, amit akkor éreznek, amikor gyereküket szoptatják. Tegyük hozzá, 2, 3, 4, sőt 5 éves gyereküket.

#szoptatás

Szerző: Dr. Simonfalvi Ildikó

radiológus szakorvos, orvosi szakfordító, egészségügyi szakújságíró

Ne feledd, hogy az oldalon olvasható tartalmak nem helyettesítik az orvosi szakvéleményt!

Tetszett? Kövess és lájkolj a Facebookon!



Hozzászólás írása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük