Szülői Facebook-csoportok: áldás vagy átok?
Az újszülöttel mindig hatalmas stressz is érkezik a családba, különösen akkor, ha az első babáról van szó. Logikusnak tűnik az elképzelés, hogy ilyenkor hasonló cipőben járó szülőkhöz forduljunk tapasztalatokért, tanácsokért.
De lássuk, mi történik akkor, ha így teszünk?
Tetszett? Kövess és lájkolj a Facebookon!
Az egyik anya ezt így fogalmazta meg:
„Amikor megszületett az első gyermekem, a rengeteg információ szinte elborított, és csak kapkodtam a fejem a sok és sokszor egymásnak merőben ellentmondó tanácstól, „okosságtól”. Gyakran kaptam magam azon, hogy az ezekben a Facebook-csoportban tett – az igazat megvallva egyre ritkább és rövidebb – látogatásaim után csak még stresszesebb lettem. A sok ellentmondásos információ és nem utolsósorban az a mennyiségű vitriol, amely némelyik nagy megmondó „bezzeganya” okoskodó és tudálékos válaszait átitatta, arra késztetett, hogy gyorsan bezárjam az oldalt és egy jó darabig a tájékára se menjek.”
Ám a fenti rossz tapasztalatok ellenére ezek a szülői csoportok a Facebookon és más közösségi oldalakon népszerűek, élnek és virágoznak, nem csoda hát, ha a tudományos kutatók érdeklődését is felkeltették. A Pepperdine Egyetem kutatói például a stressz és a közösségi médiában működő anyukacsoportok közötti összefüggéseket vizsgálták. A stressz mértékét a stresszhormonnak is nevezett kortizol szintjének mérésével határozták meg a nyálból. A méréseket azután végezték, hogy a vizsgálati alanyként szereplő anyák kapcsolatba léptek a közösségi média szülői csoportjaival. Azt találták, hogy minél több időt töltöttek az anyukák ezeken az oldalakon, annál magasabb volt a kortizolszintjük, ami a stressz fokozódására utal.
Eddig az eredmények tulajdonképpen nem is nagyon meglepőek. Megdöbbentek a kutatók azonban azon, hogy a kortizol szintje alacsonyabb volt azokban a szituációkban, amikor a szülői csoportba belépő anyák úgy érezték, hogy meg- (és el-) elítélhetnek más szülőket azért, ahogyan azok a gyermekeiket nevelik. Saját maguknak más anyákkal való összehasonlítása ugyanis a stressz szintjének csökkenésével járt, ami valószínűleg azzal magyarázható, hogy a „megmondó szupermami” szerepében tetszelegve az anyák magabiztosabbnak érezték magukat saját szülői képességeikben, röviden jobb anyának érezték magukat másoknál, a többiek fölé helyezve magukat.
Az egymásnak ellentmondó álláspontok és állítások puszta mennyisége is zavart okozhat a szülők fejében – melyet tovább erősít az, hogy ezeknek a közösségi oldalaknak az algoritmusa nem az információ tényszerűségét, pontosságát, hitelességét és megbízhatóságát „díjazza”, hanem annak hangosságát, harsányságát: azt sorolja előre, amelyik erőszakosabb, harsányabb, több reakciót vonz, vagyis aki hangosabban kiabál, annak lesz „igaza”.
„Az algoritmus általában a közösségi médiacsoportok „leghangosabb” kommentjeit emeli ki ahelyett, hogy a legpontosabb, legtényszerűbb információkat preferálná. Egy nézőpont harsány, erőszakos megfogalmazása viszont azt a tévképzetet keltheti az olvasóban, hogy az a vélemény hitelesebb, megbízhatóbb a másiknál”
– fogalmaz a vizsgálat vezetője.
Ráadásul ezek a szülői csoportok át vannak itatva a szülői attitűdre, képességekre vonatkozó előítéletekkel is.
A szerzők ugyanakkor hangsúlyozzák, hogy az újdonsült szülők számára a közösségi médiában működő csoportok nem csak rosszat jelenthetnek, hiszen értékes forrásai lehetnek az információszerzésnek és a személyes interakcióknak.
„A közösségi médiában működő csoportok vegyes képet mutatnak. Számtalan hátrányuk ellenére pozitív előnyöket is kínálnak, amikor a szülők olyan kérdésekre keresnek a választ, amelyekhez nem feltétlenül van szükségük gyermekorvosra.”
Gyakran azonban akkor támad probléma, amikor ezek a csoportok trendek vagy véleményformáló hangok mentén polarizálódnak. A szerzők a megoldást a csoportban megfogalmazott vélemények hatékony moderálásában látják, mind tartalmukat, mint hangnemüket és stílusukat tekintve.
A kutatók elmagyarázzák, hogy a személyes kontaktusok, a való életben létrejövő találkozások egyfajta kapcsolati kontextust, társadalmi felelősséget és diplomáciát teremtenek, mely az online csoportokról nem mondható el. Amikor online vagyunk, nem látjuk a nonverbális jeleket, amelyek lehetővé tennék ha az elhangzottak árnyalt értelmezését. Ráadásul az arc és név nélküliség, az anonimitás miatt sokan olyan hangnemre és stílusra is feljogosítva érzik magukat, melyeket egy személyes találkozás alkalmával biztosan nem engednének meg maguknak.
A megoldás ezeknek a csoportoknak az okos használata lehet, melynek részét képezi annak rendszeres és ismételt felülvizsgálata, hogy hasznos-e számunkra a csoportban való jelenlét, illetve jó érzéssel tölt-e el bennünket egyáltalán, amikor a csoporton belül kommunikálunk más csoporttagokkal. A kutatók azt tanácsolják, hogy a szülők ne szégyelljék elhagyni ezeket a csoportokat, amennyiben úgy érzik, hogy már nem vagy nem megfelelően szolgálják őket. Emellett hasznos lehet, ha ismered a stressz-szinted és megtanulsz egészséges elvárásokat megfogalmazni a közösségimédia-fogyasztás módjával és mennyiségével kapcsolatban.
Forrás: Biological Psychology
Fotó: Freepik
Szerző: Dr. Simonfalvi Ildikó
radiológus szakorvos, orvosi szakfordító, egészségügyi szakújságíró
Ne feledd, hogy az oldalon olvasható tartalmak nem helyettesítik az orvosi szakvéleményt!
