Te eligazodsz a tejúton? – könyv a tejérzékenységről
Rögtön két hibát is ejtettem a cikk címében. Szándékosan. Hogy Naprendszerünk spirálgalaxisának neve ezúttal miért szerepel kis kezdőbetűvel, az mindjárt kiderül. Olyan pedig, hogy általánosságban „tejérzékenység” nem létezik. A manapság trendinek számító „mindenmentes” étkezés világában azonban azt tapasztalom, hogy sokan még azzal sincsenek pontosan tisztában, hogy a tejnek pontosan melyik alkotórésze okozza a panaszokat azoknál, akik „tejérzékenyek”, illetve milyen mechanizmus révén teszik azt.
Sok minden más mellett ezért is tartom hiánypótlónak dr. Koós Krisztina „Tejútvesztő” című könyvét, melynek témája – a könyv alcíme szerint – „a gyermekkori tejfehérje-allergia felismerése és otthoni kezelése”, mégis ennél jóval szélesebb kitekintés ad arra az egységesnek tűnő, mégis sok elemből álló világra, melyet hajlamosak vagyunk egységesen „tejérzékenység” megjelöléssel elintézni.
Tetszett? Kövess és lájkolj a Facebookon!
A könyv szerzője több okból is hiteles és szakmailag korrekt információkkal szolgál a témában, hiszen egyrészt gyermek-gasztroenterológusként a téma ismert szakembere, másrészt érintett szülőként is alkalma volt megtapasztalni, milyen érzés, amikor furcsa és látszólag össze nem tartozó tünetek mögött kell megtalálni a tejfehérje-allergiát mit kiváltó okot, majd eligazodni a különböző élelmiszerek összetevőit feltüntető árucímkék bonyolult világában, a tejfehérje-allergiában tiltott összetevők után kutatva.
„A tejfehérje-érzékenységet sokan leginkább hasfájással, hasmenéssel kapcsolják össze, és még az orvoskollégák sem mindig gyanítják a légúti, fül-orr-gégészeti, bőr- vagy idegrendszeri tünetek hátterében ezt a betegséget. Azt, hogy milyen hosszú, rögös út vezet a célig, vagyis mennyi találgatás, felesleges vizsgálat és eredménytelen kezelés előzheti meg a betegség felismerését, szeretném a saját példánkon bemutatni. Mint ahogy oly ok szülőnek, nekem is utólag állt össze a teljes kép, hogy szinte már megszületésétől kezdve voltak tünetei a kislányomnak.”
Végül egy tejfehérje-allergiás gyermek édesanyjával történt beszélgetés volt a kiindulópont, ami elvezetett a diagnózisig.
Persze most felvetődhet a kérdés, hogy „na de hát miért nem jött rá erre hamarább” – írja a szerző, ami jogosnak is tűnik annak fényében, hogy egy orvos anyukáról van szó, akinek ráadásul éppen ez a szakterülete. Rögtön választ is ad a kérdésre pontokba szedve, és az okok között kiemelt helyen említi azt, hogy a tejfehérje-allergia sem egy egységes kórkép, hanem annak többféle típusa létezik, melyek tünetei is sokfélék lehetnek, köztük olyanok is, melyek látszólag semmi összefüggés nem mutatnak nemhogy a tej fogyasztásával, hanem úgy általánosságban a táplálkozással sem. Ráadásul ezek között egyetlen olyan tünet sincsen, mely egyértelműen a valódi előidéző okra irányítaná a figyelmet. Helyette inkább sok olyan tünet, melyek számos egyéb betegség jelei is lehetnek, ezért sokszor nehéz összeállítani a kirakós játék darabkáit szülőnek és orvosnak egyaránt.
A könyv végigvezeti az olvasót a tejfehérje-allergia teljes témakörén, kezdve annak kialakulási mechanizmusával, az állapot kivizsgálásának menetén keresztül egészen a tünetek megszüntetésének módjáig – ez utóbbi témában egészen részletes gyakorlati tanácsokig arról, hogyan tud alkalmazkodni a család a tejfehérje-allergiás gyermek gyökeresen megváltozott étrendjéig, illetve hogyan igazodjunk el az összetevőket felsoroló termékcímkéken. Mert a tejfehérje sokszor nagyon váratlan és meglepő helyekről „támad”, ezért a könyv felsorolja azokat a legfontosabb élelmiszereket is, melyek látszólag nem tartalmaznak tejet (tejfehérjét), valójában mégis. Mert a tej és az abból készült tejtermékek logikusnak tűnnek, de hihetetlen, mi minden egyebet kell még annak kerülnie, akinél tejfehérje-allergia áll fenn.
„A tej az egyik legnépszerűbb élelmiszerünk. Számtalan termék készül belőle, melyek az emberi történelem során alakultak ki világ különböző tájain n, hozzájárulva ezzel népek, népcsoportok fennmaradásához. Szeretjük és fogyasztjuk lépten-nyomon, jelen van szinte minden ételünkben, amit magunkhoz veszünk. Hogy ez első hallásra eléggé hihetetlenül hangzik?”
A teljesség igénye nélkül néhány élelmiszer, melyben szinte láthatatlanul megbújik a tej: sütemények, péksütemények, felvágottak, virslik, hűtött saláták, hidegtálak, konzervek, pástétomok, ételízesítők, csokoládék, bonbonok, kekszek, nápolyik.
A laktózérzékenység és a tejfehérje-allergia két teljesen különböző dolog!
Bár a „Tejútvesztő” című könyv fő témája a tejfehérje-allergia, azért egy fejezetet szentel a laktózérzékenységnek is. Ez annál is inkább indokoltnak tűnik, mert viszonylag nagy összegben mernék fogadni, hogy ha szülőket kérdeznénk arról a helyzetről, amikor a tej fogyasztása tüneteket vált ki, akkor szinte mindenkinek először a laktózmentes tejeket és tejtermékeket felvonultató polcok képe derengene fel a szeme előtt. Pedig a laktózérzékenység a bajokat okozó összetevőt és a kialakulási mechanizmust illetően is alapvetően különbözik a tejfehérje-allergiától. Míg utóbbi esetében az immunrendszer tévesen ellenségként ismeri fel a tejfehérjét és indokolatlanul riasztja „katonáit”, addig a laktózérzékenység oka, hogy a szervezetből hiányzik a laktózt (tejcukrot) lebontó enzim, a laktáz.
Ezzel kapcsolatban a könyv megoszt egy érdekességet is az emberiség régmúlt történelméből. Tudtad például, hogy sok évezreddel ezelőtt kizárólag az újszülöttek rendelkeztek a tejcukor lebontásának és megemésztésének képességével, hiszen onnantól, hogy a baba mást is kapott tejen kívül, túlélése már nem függött a tejfogyasztástól, ezért a lebontásához szükséges laktáz enzim fokozatosan el is tűnt a szervezetéből?
„A tejben a tápláló fehérjék, vitaminok, zsírok mellett megtalálható egy cukormolekula, a laktóz is, amit eredetileg, több ezer évvel ezelőtt csak az újszülöttek tudtak megemészteni. Akkoriban még kizárólag ők fogyasztottak tejet, hiszen az anyatej volt az egyetlen táplálékuk. Az ő bélrendszerükben jelen van egy enzim, amit laktáznak hívunk. Ez az enzim a tejcukrot bontja le két kisebb cukormolekulára (glükózra és galaktózra). Erre azért van szükség, mert a tejcukor nem képes felszívódni, viszont a két kisebb cukormolekula már könnyedén át jut a vékonybél falán a keringési rendszerbe. Azokban a régi időkben, amikor megkezdődött a hozzátáplálás, és az anyatejre már nem volt szüksége a gyermeknek, úgy 4-6 éves kor táján, fokozatosan el is tűnt a tejcukorbontó enzim a szervezetből. Ennek köszönhetően a felnőttek akkortájt még egyáltalán nem tudtak volna tejet inni, mert az enzim hiány miatt nagyon nagy eséllyel hasfájással, hasmenéssel reagáltak volna.”
Mark G. Thomas antropológus professzora dolgozta ki a laktóztolerancia elméletét:
„Körülbelül 7900–7450 évvel ezelőtt a mai Románia, Szlovákia és Magyarország területén kezdődött el a folyadéktej emberi táplálékként való felhasználása. Akkoriban élt ezen a vidéken egy kisebb népcsoport, akinek szervezetében a laktáz enzim egy genetikai változás (génmutáció) miatt nem tűnt el, hanem életre szólóan fennmaradt. Ez a tulajdonság előnyt jelentett a letelepedett, döntően szántóföldi munkával foglalkozó paraszti lakosság körében olyan szempontból, hogy a háznál élő állatok tejét fogyasztva nem jelentkeztek náluk kellemetlen tünetek. Mivel ők tápanyagokban dús tejet fogyasztottak nap mint nap, így egészségesebbek, erősebbek voltak a tejet nem fogyasztó lakossághoz képest. Előnyös tulajdonságukat átörökítették utódaiknak, akiknek szervezetében a laktáz enzim tehát tartósan fent maradt. Ennek köszönhető, hogy a tápláló tej fogyasztásával csökkent a gyermekhalandóság, ezáltal a tejcukorbontás képessége természetes kiválasztódás (szelekció) révén igen gyorsan el is terjedt közép-és Észak Európában.”
És végül egy személyes megjegyzés a könyvajánló végére. Orvosként nem könnyű feladat egészségügyi kérdésekben járatlanabbaknak, nem egészségügyi szakembereknek írni, ezt gyakorlatból magam is tudom. Hiszen az orvosi szaknyelvben egy csomó olyan kifejezés található, melyeket egymás közt a legnagyobb természetességgel használunk, és nem érezzük azt, hogy azokat külön meg kellene magyaráznunk. Egészségügyi témákban laikusokhoz szólva azonban mindig ügyelni kell arra, hogy mindent megmagyarázzunk, ami számunkra magától értetődő, a másik fél számára azonban kínaiul hangozhat. Nyugodtan mondhatom, hogy dr. Koós Krisztina könyve tökéletesen megfelel ennek a követelménynek, egyetlen olyan szakszó sem szerepel benne, melyhez ne tartozna rövid, közérthető magyarázat. Ráadásul szemléletes ábrák is segítik a megértést. Így aztán senkinek nem kell attól tartania, hogy hiába vásárolta meg a könyvet, mivel az haszontalan lenne számára, hiszen egy szót sem ért belőle.
Dr. Koós Krisztina Tejútvesztő című könyve magánkiadásban jelent meg. Ha felkeltettem az érdeklődésedet, akkor a Tejútvesztő (gyermek-tejfeherjeallergia.hu) oldalon tudod megrendelni.
Szerző: Dr. Simonfalvi Ildikó
radiológus szakorvos, orvosi szakfordító, egészségügyi szakújságíró
Ne feledd, hogy az oldalon olvasható tartalmak nem helyettesítik az orvosi szakvéleményt!
