Téma lehet-e egy állásinterjún, hogy pont gyereket várok?
Az elég egyértelmű, hogy a munkáltató nem kérdezhet rá az állásinterjún se terhességre, se családalapítási tervekre, se semmi ilyesmire, mert a magánéletben való vájkálást és e szempont figyelembe vételét az állás odaítélésénél törvény tiltja minden civilizált országban. De kifizetődő-e, ha valaki önszántából őszinte? Erről folyt a vita egy baba-mama oldalon.
Érvek és ellenérvek a korrektségről.
Tetszett? Kövess és lájkolj a Facebookon!
Az ádáz vita a Mumsnet oldalon indult, amikor egy várandós nő beírta, hogy fogalma sincs, jó-e, ha a potenciális munkaadójának még az előtt elárulja, hogy 18 hetes terhes, hogy felajánlanák neki az állást. A nő még az előtt lett terhes, hogy a korábbi munkahelyén leépítéseket lengettek be, így kábé 7 hónapos terhesen könnyen az utcára kerülhetett volna, és az anyasági szabadság is zűrös lenne ebben a helyzetben. Ezért nekiállt új állást keresni. Az egyik munkahelyen bejutott az interjúk utolsó fordulójába, de most úgy gondolja, hogy inkább nem osztaná meg az interjúztatóval terhességének tényét, mert úgy érzi, hogy ezzel rontaná esélyeit az állás elnyerésénél. A férje azt tanácsolta, hogy még a végső döntés előtt mondja el, hogy gyereket vár, de a nő inkább az anyák közösségéhez fordult, hogy szakértsék meg a helyzetet. Azt már előre lehetett látni persze, hogy sokat nem fog neki segíteni a dolog, mert nyilván mindkét álláspont mellett rengeteg érv és ellenérv fog elhangzani. De valószínűleg nem is konkrét tanácsokra vágyott. Szerintem már akkor tudta, mit akar tenni, amikor a kérdését bepötyögte az oldalra, csak megerősítést várt.
Ezzel persze rögtön ki is hívta maga ellen a kognitív disszonancia jelenségét, hiszen várható volt, hogy előzetes álláspontjának ellentmondó vélemények is bőven fognak érkezni.
Mi is az a kognitív disszonancia?
A kognitív disszonancia egy szorongást keltő belső feszültség, melyet egy olyan új információ vált ki, amely az eddigi tapasztalatainknak, vélekedéseinknek ellentmond. Lássunk egy példát! Valaki autót akar vásárolni. Utánanéz minden elérhető információnak, majd ezek alapján úgy tűnik, hogy számára X márka a legjobb választás. Megveszi az autót és boldogan hazafurikázik vele. Másnap azonban új információk jutnak a birtokába arról, hogy ez a márka talán nem is annyira jó választás, mint azt korábban gondolta, inkább az Y márka mellett kellett volna döntenie. Ilyenkor az egymásnak ellentmondó információkat valahogyan összhangba kell hoznia egymással a fejében, mert ha nem teszi, akkor ez állandó feszültséget, frusztrációt okoz benne. Ez a kognitív disszonancia jelensége, ami legtöbbször abban nyilvánul meg, hogy azokat az információkat, melyek nem illenek bele a témában jól felépített előzetes koncepciónkba, elegánsan figyelmen kívül hagyjuk, igoráljuk, érvényességüket megkérdőjelezzük.
A kognitív disszonancia elméletének megalkotója Leon Festinger amerikai szociálpszichológus, aki arra kereste a választ, hogy mi történik bennünk, amikor olyasmit teszünk, ami nem egyeztethető össze az általunk fontosnak tartott értékekkel, illetve, mennyire fontos, hogy a gondolataink logikailag ne mondjanak ellent egymásnak.
A kognitív disszonancia számos szép példáját láthatjuk a különböző netes fórumokon olyan helyzetekben, mint amilyen a bevezetőben említett eset is, amikor valaki látszólag tanácsot kér, de valójában csak megerősítést vár arra, amit magában már réges régen eldöntött.
De térjünk vissza a baba-mama fórum „tanácstalan” anyukájához.
Persze mindenki mond mindenfélét
A kommentelők jelentős része szerint nyugodtan titkolja el terhességét, ha azt látja jónak, hiszen a törvényben benne van, hogy nem senki nem kötelezheti ennek az információnak a nyilvánosságra hozatalára. A hozzászólások többsége egyébként ezt az álláspontot támogatta. Az egyikük ezt írta: „Soha nem árulnám el nekik. Bármilyen irányban befolyásolhatná a döntésüket, és ha végül nem te kapod meg az állást, egész életedben azt fogod magadtól kérdezni, nem történt volna-e minden másképp, ha nem lettél volna pont terhes.” Míg valaki más szerint: „Ne mondd el nekik, mi a csudáért hoznád magad feleslegesen hátrányos helyzetbe? Ez nem sunyiság. Hiszen nem követtél el semmi bűnt, egyszerűen csak gyereket vársz.”
Emellett – kisebbségben ugyan, de – megszólaltak azok is, akik szerint inkorrektség a potenciális munkáltatóval szemben, ha elhallgatja ezt a fontos tényt. „Légy tisztességes és becsületes, és minél előbb mondd el nekik. Ha abban a tudatban vesznek fel, hogy terhes vagy, akkor később nem lesz gond, ha munkaidőben kell elmenned terhesgondozásra, lehetőséged lesz szülési szabadságra, és akár még vissza is mehetsz dolgozni szülés után részmunkaidőben.” Nem ennyire önös praktikus szempontokat, hanem általános etikai kérdéseket penget az a hozzászóló, aki arra figyelmezteti a nőt, hogy ne tartsa titokban a terhességét, mert milyen már, hogy valahol eleve azzal indít, hogy nem őszinte a főnökeihez. Ugyanakkor azt is elismeri, hogy ez az elmélet, de fogalma sincs, hogy a gyakorlatban ő maga mit tenne, ha hasonló helyzetbe kerülne.
Nos, szerintem egyébként a nő már döntött, és inkább a titkolózás felé hajlik. Mert ha nem így lenne, akkor megfogadta volna férje tanácsát és nem tárta volna az anyák tanácsa elé a kérdést. Mert a kognitív disszonancia, ugyebár…
#állásinterjú
Szerző: Dr. Simonfalvi Ildikó
radiológus szakorvos, orvosi szakfordító, egészségügyi szakújságíró
Ne feledd, hogy az oldalon olvasható tartalmak nem helyettesítik az orvosi szakvéleményt!
