Anyás-Apás · 2022.01.30 09:32 · 5 perc

Terhes voltam, a méhem mégis üres volt – a hegterhességről

Első hallásra talán lehetetlennek tűnik a címben szereplő állítás, pedig sajnos ilyen is előfordul. A történetben szereplő anyával madarat lehetett volna fogatni, amikor kiderült, hogy negyedszer is teherbe esett. Ám amikor orvoshoz ment, hogy egészen biztosan legyen benne, hogy minden rendben van, kiderült, hogy a méhe üres. Hát ez meg hogy lehet?

Úgy, hogy a megtermékenyített petesejt sokszor eléggé meglepő helyeken, szerencsétlen módon képes beágyazódni (ezt nevezzük ektópiás terhességnek). Például a korábbi császármetszés hegében, ezt nevezzük hegterhességnek.


Tetszett? Kövess és lájkolj a Facebookon!

Ez a szerencsére nem gyakori szituáció akár életveszélybe is sodorhatja az anyát. A történet főhőse, 32 éves Dana éppen ezért végtelenül hálás annak az orvosnak, aki észrevette, hogy a pozitív terhesség teszt ellenére hová „kóborolt el” a megtermékenyített petesejt ahelyett, hogy szépen beágyazódott volna az ép méhnyálkahártyába.

Tavaly novemberben Dana végtelenül boldog volt, amikor a terhességi teszten ismét két csík jelent meg, ami azt jelentette, hogy negyedszer is sikerül teherbe esnie. A pozitív terhességi teszttel a kezében mindenesetre szeretett volna minél hamarább meggyőződni arról, hogy minden a legnagyobb rendben van.

„Azt szerettem volna, hogy az orvosom is megerősítse a terhességemet, és persze meg akartam bizonyosodni arról is, hogy minden normális mederben halad. Később kiderült, hogy talán az életemet mentette meg az, hogy ilyen hamar orvoshoz mentem.”

Az orvos ugyanis hiába kereste a méhen belül beágyazódott petesejtet és a korai terhesség egyéb jeleit, az ultrahangok monitorán nem látszott az égvilágon semmi.

Az orvos így emlékszik erre:

„Rögtön az elején gondoltam, hogy valami nagyon nem stimmel, amikor üres méhet láttam. Amikor pozitív terhességi teszt után ezzel a képpel találkozunk, akkor fel kell, hogy merüljön bennünk a méhen kívüli terhesség lehetősége, azaz amikor a megtermékenyített petesejt nem a méh üregébe ágyazódik be, hanem valahová rossz helyre, például a petevezetékbe. De az is előfordul, hogy éppen a korábbi császármetszés során a méhen ejtett nyílás hegébe ágyazódik, ezt nevezzük hegterhességnek. Ilyenkor további diagnosztikai teszteket kérünk a gyanú megerősítésére, és most is így tettem.”

Aztán azt is elmondta, hogy ilyen esetekben a gyors felismerés és beavatkozás alapvető fontosságú, mert akár a beteg életét is veszélyeztetheti. Némi megnyugtatásként azonban egy statisztikai adatot is idéz, mely szerint a rendkívül kicsi az esélye, hogy a megtermékenyített petesejt éppen a heget „választja” a beágyazódásra.

„Ilyen esetekben a terhesség azonnali befejezése szükséges, ugyanis nagyon nagy a kockázata a méh megrepedésének és súlyos, csillapíthatatlan vérzés kialakulásának, ami akár az anya életébe is kerülhet”

– avat be a szakember a megoldás részleteibe.

Ami természetesen nem könnyű döntés a szülők részéről is. Dana így emlékezik rá:

„Nehéz döntés elé kerültünk, de mivel az életünk volt a tét, igazából nem sok választásunk maradt. Mindenesetre örökké hálás leszek az orvosomnak, hogy gondolt a hegterhesség lehetőségére, és ezzel megmentette az életemet.”

A hegterhességről

Dr. Gimes Gábor szülész-nőgyógyász ezt írja a hegterhességről a Semmelweis Egyetem honlapján: „A császármetszés ritka, de súlyos késői szövődménye lehet a hegterhesség, főleg olyan anyáknál, akik már két műtéten vannak túl, vagy nagyon hamar vállalkoznak újabb gyermekre. Ilyenkor az előző császármetszéskor keletkezett hegbe tapadhat bele a következő terhesség, ami már kisterhes korban is gondot okozhat, de ha csak később derül ki, a magzat kiemelése után a császármetszésnél a méh akár eltávolításra is kerülhet.”

Forrás: Semmelweis Egyetem

Szerző: Dr. Simonfalvi Ildikó

radiológus szakorvos, orvosi szakfordító, egészségügyi szakújságíró

Ne feledd, hogy az oldalon olvasható tartalmak nem helyettesítik az orvosi szakvéleményt!

Ezek is érdekelhetnek:

Ezt kerüld el, mert megzavarja a terhességi hormonokat!

Öt babát adtam ajándékba meddő pároknak és a hatodikra készülök

Ötösikrek születtek természetesen úton

Csecsemőt találtak a szemetes konténerben – az újszülöttgyilkosságokról

Tetszett? Kövess és lájkolj a Facebookon!



Hozzászólás írása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük