Anyás-Apás · 2022.11.07 04:00 · 7 perc

Ti írtátok: muszáj-e a gyereknek puszit adnia a nagyinak és a nagynéninek?

A napokban arról volt szó az Anyás-Apás egyik cikkében, hogy lehet-e elvárás a gyerek felé, hogy „parancsra” megpusziljon vagy megöleljen egy rokont, ha számára kényelmetlen a szituáció. Szó esett a cikkben például a gyerek saját teste feletti önrendelkezéséről és autonómiájáról, de arról is, hogy a kikövetelt puszi vagy ölelés elmoshatja határokat, melyek kapaszkodót adhatnának a gyereknek abban, hogy felismerje, ha egy felnőtt megengedhetetlen módon érinti meg vagy közelít felé.

Mint ahogyan nagyon sok témában, úgy erről is nagyon jó ki beszélgetés alakult ki a Facebookon, ebből hoztam néhány hozzászólást. Ezek mind azt példázzák, hogy ahány ember, annyi vélemény, ahány ház, annyi szokás.

Tetszett? Kövess és lájkolj a Facebookon!

Lilláéknál néha van puszi, néha nincs:

Az én pici fiam még csak 10 hónapos, de tud puszit adni (nyálasan még csak). Szoktam kérdezni, hogy ad-e puszit. Ha nemet mond (rázza a fejét), akkor hagyom. Néha megkérdezem, kapok-e puszit, de sose mondanám neki, hogy muszáj puszit adnia valakinek. Még csak nekem sem, mert az ő döntése, hogy épp van-e kedve hozzá vagy sem.

Katalin már nagymama, náluk sem kötelezőek, mégis csak úgy repkednek a puszik:

Három, tüneményes unokám van, akik 10, 7, 4 és fél évesek. Mérhetetlen szeretet van bennük, szüleiknek és nekünk is mindig mindenkor örömmel, maguktól és boldogan adnak puszit, sőt puszikat. De a puszit adni, semmiképpen sem kötelező, senkinek sem. Saját döntésük, hogy érzik. Kényszeríteni, erőltetni, semmiképpen sem szabad.

Egy másik nagymama (ő is Katalin) családjában ez a helyzet:

Ez érdekes dolog. Az én fiam pici korától nem szerette a puszilgatást. Ölelés, bújás, az igen, de a puszi nem. Ő adott, ha úgy gondolta éppen, de nem kérte. Az unokáim sem a nagyon puszilgatósak. Inkább adják, mint kapják. Persze megengedik, hogy megpuszilgassam őket, mert tudják, hogy a mama nem bírja ki. De soha nem kényszeríti senki őket arra, hogy puszit adjanak. Cserébe hatalmas boldog ölelések vannak. Pici koruktól kezdve még játék közben is odaszaladtak egy ölelésért. Jól van ez így.

Nóra gyerekkorában a nagyszülőknek kérés nélkül is szívesen adott puszit, másnak meg nem volt muszáj:

Nagymamát, nagypapát, nagynénit megpusziltam felszólítás nélkül, elvégre közeli rokonok, és szerettem is őket. Idegeneket nem kellett puszilgatnom.

Andrea szerint ha a felnőtteknek nem muszáj, akkor a gyerekeknek miért lenne az?

Nem, ha nem akar. Soha nem szabad rákényszeríteni, hogy bárkinek is puszit adjon, akár családtag, akár nem. A felnőttek sem adnak mindenkinek. Az legyen a gyerek választása.

Hajnalka gyerekként látványosan utálta, és az sem érdekelte, ha ezen bárki is megsértődött:

Nem muszáj! Jobban mondva ne legyen muszáj. Én kimondottan rühelltem gyerekként, amikor a rokonok puszilgattak, le is töröltem látványosan. Volt, aki jól megsértődött. Amúgy a gyerekeim se szívesen adtak puszit mindenkinek. Volt, aki ezen is megsértődött a rokonságban. Engem nem zavar, ha egy kicsi gyerek nem akar puszit adni.

Szilvia is a gyerekkori emlékei alapján alakította ki az álláspontját arról, kötelező-e a puszi:

Én nem erőltetem, hogy puszit adjon. Én is utáltam gyerekként, hogy muszáj volt adni és kapni is. A nyálasan puszilóknak is, az erős borostásoknak is, azoknak is, akiknek büdi volt a szája/arca, meg azoknak, akik mindig megpróbáltak szájon puszilni, pedig azt a szüleim sem tették, és én egész kicsi koromtól viszolyogtam tőle. Közeli rokonoknak, akikről tudom, hogy szereti őket, szoktam mondani, hogy ölelje meg, de ha ahhoz sincs kedve, akkor nincs.

Andrea számára a csajos puszi-puszi is idegen volt voltaképpen idegen lányok között:

Amikor olyan 16 éves körül voltam, akkor találkoztam először azzal, hogy ha lányok találkoznak, akkor puszi-puszi. Akkor is, ha idegen lányok, csak egy közös ismerőssel megállnak beszélgetni. Nekem meg ez nem tetszik. Még egy régi legjobb barátnő esetében oké a puszi, bár nekünk sokáig az se volt divat, de az, hogy első találkozás, bemutatkozás, és rögtön puszilkodni, az milyen már. Miért puszilgassak vadidegen csajokat, azért, mert egy közös ismerőssel megállok, és pont ott van mellette? De ha elhúzódok, bunkó vagyok, és már ott a kibeszélés. Mennyivel elegánsabb egy kézfogás. Nem beszélve arról, ismerek olyat, aki allergiás a legtöbb kozmetikai szerre, zuhanyzáshoz is speciális krémet használ. Volt, amikor visszautasította a puszit, mert a másik csajon hat kilométer vakolat volt. Az meg megsértődött, hogy az ő alapozója nem okoz allergiát… Másik esetben nem volt ideje visszautasítani, és napokig kínlódott a piros kiütésekkel. A gyerekemnek még én sem mondom, hogy muszáj puszit adnia nekem, max megkérdezem, akar-e. Mindig akar. Vagy inkább megölel, szerinte az jobb, mint a puszi.

Rékáéknál puszi helyett pacsi van:

Soha nem mondjuk nekik, hogy meg kell puszilniuk a nagyszülőket, mert nem kell. Ha szeretne magától puszid adni, akkor ad. Mi tiszteletben tartjuk a határaikat. Én sem örülnék neki, ha az akaratom ellenére elvárnák, hogy valakinek puszit adjak, vagy engem puszilgatnának úgy, hogy nem egyeztem bele. Inkább meg szoktuk kérdezni, hogy szeretne-e esetleg pacsit adni.

Krisztina a gyerekek habitusához igazítja a dolgot:

Soha nem mondtam ilyet a gyereknek. Három gyermekem van, mind más habitusú. Van bújós, puszilkodós, de van, aki nem így fejezi ki a szeretetét. Az illik puszit adni helyett inkább az illik tiszteletben tartani a gyerek igényeit elvét vallom.

Fanniéknál inkább a köszönés (lenne) kötelező, mert az alapdolog, de erre meg nem kell figyelmeztetni a gyerekeket:

Mi szinte mindig úgy mondjuk a gyerekeknek vagy inkább kérdezzük őket, hogy adsz puszit xy-nak? De van úgy, hogy adj puszit xy-nak, és rávágja, hogy nem, akkor annyit kérünk, hogy integessen meg köszönjön. Mondjuk a köszönés alapdolog, csak néha figyelmeztetni kell rá őket. Felnőttnek sincs kedve mindig mindenkivel pusziszkodni, hiába rokon. Gyerekekre se fogom ráerőltetni, hogy de igenis adj puszit, mert a rokonod.