Anyás-Apás · 2018.11.13 17:47 · 5 perc

Túl későn érkezett az életembe a gyerek

Nehéz megmondani, mi a „jó” időpont a gyermekvállalásra, nyilván mindenkinek más és más – saját élethelyzettől függően. De még így is sok nő érzi úgy, hogy ha újrakezdhetné, nem halogatná olyan sokáig a dolgot.

Legalábbis egy felmérés szerint, melyben minden ötödik nő elismerte: jobb lett volna, ha korábban érkezik az életébe a gyerek.


Tetszett? Kövess és lájkolj a Facebookon!

Egy most nyilvánosságra hozott felmérés szerint minden öt nő közül egy úgy érzi, hogy „túl későn” szült. A 2000 nő válaszai alapján készült felmérésre adott válaszok alapján sok nő utólag megbánja, hogy nem fiatalabb korában szült. A válaszolók több mint fele úgy érzi, hogy életkora miatt mindenféle szempontból nehezére esik, hogy lépést tartson a gyerekével. Tizenöt százalék azok aránya is, akik túlságosan fáradtnak érzik magukat, hogy játsszanak újszülött babájukkal. Minden hatodik megkérdezett nő meg van győződve arról, hogy jobban meg tudott volna birkózni a gyerekszülés után friss anyaként rá háruló nyomással, ha fiatalabb korban szánta volna rá magát a gyermekvállalásra. A nők 15 százaléka utólag már azt szeretné, ha olyan fiatal anya lenne, hogy időnként a saját gyereke nővérének nézzék mások.

A brit tévében „Teen Mom UK” címmel futó, tizenéves anyákról szóló sorozathoz kapcsolódó felmérésre érkezett válaszok alapján a 26 éves anyai életkor a legideálisabb az első gyermek érkezésére. Szintén a válaszok alapján a nők fejében valahol 38 évnél van az a lélektani határ, ami felett már „idős anyának” érzik magukat.

A felmérés készítői szerint bár a nagyon fiatalon anyává vált nőknek számtalan kihívással kell szembenézniük – különösen az első időszakban −, ugyanakkor egy csomó pozitívuma is van a fiatal anyaságnak. Egy vélemény fiatal anyától: „Imádom, hogy meg tudom osztani a fiammal az élményeket, és erre nem biztos, hogy képes lennék, ha nem lenne ennyi energiám.

Visszatérve a felmérésre, a megkérdezett nők 12 százaléka azért bánja, hogy nem fiatalabb korban szült, mert akkor életkorban közelebb lenne a gyerekéhez, és könnyebben csinálhatnának közös programokat. A válaszolók 23 százaléka azt mondja, hogy nagyon is tudatában van a közte és más anyák közötti korkülönbségnek. A válaszok alapján is az az ismert trend látszik kirajzolódni, hogy a modern nők egyre idősebb korban adják az első gyermekszülésre a fejüket – a válaszadók fele mondta azt, hogy idősebb korban vált anyává, mint annak idején a saját édesanyja.

Ugyanakkor fiatal anyának lenni sem fenékig tejfel, hiszen a tinédzserkorban szült lányok 70 százaléka érzi úgy, hogy az idősebb anyák lenézik őket, és kevésbé tekintik őket megfelelő szülőnek.

A Teen Mom UK adásában megszólalt a 38 éves Leanne Dove, aki 15 éves volt, amikor első gyermeke született. „Attól váltam azzá a személlyé, aki vagyok, hogy tizenévesen lettem anya. Az élet bebizonyította számomra, hogy bármit is dob eléd az élet, meg tudsz birkózni vele” – mondja.

Gömbölyödő pocak az iskolai egyenruha alatt

Korábban már megosztottam az Anyavilágon egy történetet egy lányról, aki 13 évesen vált anyá. Ő ezt így fogalmazta meg: „Ma már magabiztos vagyok, és ezt a lányomnak köszönhetem. Mielőtt terhes lettem, sokat lógtam a suliból és ki akartam próbálni a drogokat és a cigarettát is. Aztán hirtelen minden a gyerekemről szólt. Mindenki azt mondja neki, milyen jó édesanyja van. Azt mondják, hogy kedves vagyok és szeretem őt, a barátai szerint pedig belevaló anya vagyok. Remek a kapcsolatunk egymással. Ma már azt mondom, hogy tizenévesen teherbe esni nem a világ vége.”

#anyaság

Szerző: Dr. Simonfalvi Ildikó

radiológus szakorvos, orvosi szakfordító, egészségügyi szakújságíró

Ne feledd, hogy az oldalon olvasható tartalmak nem helyettesítik az orvosi szakvéleményt!

Tetszett? Kövess és lájkolj a Facebookon!



Hozzászólás írása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük