Anyás-Apás · 2020.05.17 13:52 · 6 perc

Újszülöttek karaténban, szülők nélkül

A koronavírus-járvány az élet szinte minden területén olyan helyzetet teremtett, amivel korábban még soha találkoztunk. A dolgok szokásos menete megszakadt, így történhetett például, hogy jelenleg is nagyon sok újszülött baba várja, hogy a béranyáktól a „megrendelőkhöz”, azaz végleges szüleikhez kerüljenek.

A nekik életet adó anyához már, az őket felnevelni akaró szülőkhöz még nem tartoznak.


Tetszett? Kövess és lájkolj a Facebookon!

A koronavírus-járvány miatt közel száz újszülött rekedt karanténban, miután március közepén Ukrajna – sok más országhoz hasonlóan – lezárta a határt a beutazni szándékozó külföldi állampolgárok előtt. Márpedig ezekért a gyerekekért kínai, spanyol, francia, olasz, amerikai és bolgár szülők fognak érkezni valamikor – amikor a szabályok ezt lehetővé teszik. Hiszen ezeket a babákat béranyák hozták világra azért, hogy aztán azokhoz a családokhoz kerüljenek, akik a béranyát megbízták a várandósság kihordásával. Ezeknek a családoknak a jelentős része azonban külföldi, hiszen Ukrajnában – sok más országgal ellentétben – a törvények lehetővé teszik külföldiek számára is, hogy béranyát fogadjanak, ezért a béranyaság és az ezzel kapcsolatos közvetítés és ügyintézés egész „iparággá” nőtte ki magát.

Az ukrán emberi jogi biztos, Lyudmyla Denisova szerint ideje volna felülvizsgálni ennek a virágzó üzletágnak a jogi szabályozását. De addig is sürgősen megoldást kellene találni a jelenlegi helyzetre, a babák ugyanis jelenleg még csak nem is kórházban, hanem egy kijevi szállodában várják, hogy családjuk átléphesse a határt és hazavihesse őket. Az ombudsman arra figyelmeztet, hogy ha még sokáig fenntartják a karantént, akkor az Ukrajnában rekedt újszülöttek száma hamarosan elérheti az ezret is.

Béranya vagy dajkaanya?

Egy „idegen” magzat kihordása technikailag lehet dajkaanyaság vagy béranyaság.

Országonként más és más a határ a két fogalom között, de a legtöbb helyen a dajkaterhesség egy olyan eljárás, ahol testi adottsága folytán a gyermek kihordására képtelen anya és apa ivarsejtjeiből testen kívül létrehozott embrió más nő, a dajkaanya méhébe ültethető be. A genetikai anya tekintetében az egészségügyi indikációt szakorvos igazolja, és általában hatósági engedélyhez kötött az eljárás. A dajkaanya kizárólag a genetikai anya vagy apa közeli hozzátartozója lehet, és az embrió kihordásáért pénzt nem fogadhat el.

A béranya a fentiekkel ellentétben bárki lehet, aki arra egészségügyileg alkalmas, ráadásul az embrió kihordásáért nemcsak a felmerült költségei megtérítését kérheti, hanem bármekkora összeget, amelyben a genetikai szülőkkel megállapodott. Ebben az esetben nincs szükség a genetikai anya részéről egészségügyi indikációra, az esztétikai megfontolásokon túl a ma divatos késői gyermekvállalással járó esetleges kockázatok elkerülése is motiválhatja a házaspárt, hogy a béranyaság mellett döntsön.

Magyarországon a béranyaság maga nem büntetőjogi tényállás, de a vélemények eltérőek a legalitás tekintetében.

A béranyasággal kapcsolatos jogi dilemmákról itt írtam részletesebben.

Van is bővel jogi és etikai tisztázni való a béranyasággal kapcsolatban, még akkor is, ha ezt a „szolgáltatást” jobbára olyan heteroszexuális párok veszik igénybe, akiknek nőtagjánál valamilyen akadályozó tényező (például a méh fejlődési rendellenessége) akadályozza a várandósság kihordását. De időről-időre szokatlan és sokszor meghökkentő történetek is napvilágot látnak béranyák „főszereplésével”. Itt az Anyás-Apáson két ilyen történetet is hoztam már korábban.

A nő, aki nagymama és anya is egyben

Ilyen volt annak a 65 éves nőnek a története, 32 éves meleg fia és annak élettársa – vagy ahogy ő emlegeti – férje mesterséges megtermékenyítéssel fogant gyermekét hordta ki. A nem mindennapi várandóssághoz a petesejtet a „férj” húga adományozta.

A teljes történetet ide vagy a fotóra kattintva olvashatod el.

Ikerlányok hozott anyagból, béranyával

Vagy itt van az a 47 éves meleg, HIV-pozitív üzletember, aki társ nélkül, egyedülállóként áldozott nem kevés pénzt arra, hogy egy ciprusi klinikán spermájával megtermékenyítsék egy közelebbről meg nem nevezett kelet-európai petesejtdonor petesejtjét, melyet aztán egy béranya hordott ki. A várandósságból egészséges ikerlányok születtek.

A teljes történetet ide vagy a fotóra kattintva olvashatod el.

Forrás: Euronews

Fotó: Shutterstock

#beranya #beranyasag #dajkaanya #dajkaanyasag

Szerző: Dr. Simonfalvi Ildikó

radiológus szakorvos, orvosi szakfordító, egészségügyi szakújságíró

Ne feledd, hogy az oldalon olvasható tartalmak nem helyettesítik az orvosi szakvéleményt!

Ezek is érdekelhetnek:

Béranyák a jog útvesztőjében

Saját unokáját szülte meg a nagymama

Gyártsunk gyereket mindenkinek?

Tetszett? Kövess és lájkolj a Facebookon!



Korábbi hozzászólások (3)

  1. Ide jártam. Ajánlom mindenkinek a Biotexcom klinikát. Szuper környezet, szuper doki és így alakult ki a hatalmas beléjük vetett bizalom.

    1. Kedves Katalin! Kérhetnék egy elérhetőséget akár itt, akár az Anyás-Apás FB-oldalán privát üzenetben? Szeretném felvenni önnel a kapcsolatot.

Hozzászólás írása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük