Anyás-Apás · 2024.07.25 18:10 · 6 perc

Védőoltás? Az meg minek? Hiszen ezek a gyermekbetegségek ártatlanok! Tényleg?

Amikor a védőoltások szóba kerülnek, akkor tetszetősnek tűnő népszerű érv az oltásellenesek részéről, hogy ugyan minek oltani a gyerekeket kanyaró, difértia vagy éppen szamárköhögés ellen, hiszen ezek a betegségek a modern világban már nem fordulnak elő, de ha mégis, akkor enyhe formában ahogy jönnek, úgy mennek is. Már ez az érvelés is több ponton sántít (de erről majd később), de az élet még ennek az állításnak az „igazságára” is rácáfol.

A közelmúltban két kisbaba halt meg szamárköhögésben az országban.

Tetszett? Kövess és lájkolj a Facebookon!

Igazából nem kell ahhoz még csak feketeöves oltásellenesnek se lenni ahhoz, hogy a korábban hatalmas pusztítást okozó fertőző gyermekbetegségek – a kanyaró, a mumpsz, a diftéria (más néven a Móra Ferenc Kincskereső kisködmönéből ismert torokgyík, a járványos gyermekbénulás vagy a többi – ritka előfordulása hamis biztonságérzetbe ringasson bennünket. Gyakori érv, hogy hiszen ezek a betegségek már eltűntek, de ha mégse, akkor a gyerekek enyhe betegség formájában átvészelik valamennyit. Ezzel azonban több baj is van. A legfontosabb, hogy ezek a betegségek éppen a védőoltásoknak köszönhetően szorultak vissza és – kevés kivételtől eltekintve – nem tűntek el, csak „elbújtak”, így a védőoltási fegyelem lazulásával bármikor újból felüthetik a fejüket. Az oltásokkal foglalkozó szakemberek ezt úgy fogalmazzák meg, hogy a védőoltások saját sikerüknek, eredményességüknek lettek az „áldozatai”, hiszen éppen a hatásos betegségmegelőző hatásuk kelti azt a hamis érzetet, hogy ezek a betegségek ritkák, enyhék, ezért a védőoltások szükségtelenek. Holott az ok-okozati összefüggés ennek éppen a fordítottja.

13 + 1 kérdés a védőoltásokról – kvíz

Arról sem szabad elfeledkezni, hogy vannak közöttünk olyanok szép számmal, akik valamilyen okból nem kapták, illetve nem kaphatták meg a védőoltásokat. Ilyenek az idősek, akiknek a gyermekkorában ezek a vakcinák még talán nem is léteztek, bizonyos immun- vagy egyéb krónikus betegségben szenvedők, valamint – és itt el is érkeztünk mai cikkünk apropójához – azok a pici babák, akik életkoruk miatt mág nem kaphatták meg az életkorhoz között kötelező oltásokat. Számukra jelenthet védelmet a nyájimmunitás, azaz ha a környezetükben mindenki oltott, vagyis védett a betegséggel szemben, akkor jóval kisebb az esélye, hogy a nem védett személyt meg tudja betegíteni az a kórokozó, ami a szűkebb vagy tágabb környezetben mégis felüti a fejét.

A közelmúltban két baba halt meg szamárköhögésben Magyarországon

A napokban röppent fel a hír, hogy az ország két teljesen különböző pontján két pici baba halt meg szamárköhögésben. Csak pár hetesek voltak, vagyis ők is abba a csoportba tartoztak, akiket csak a környezetükben élők kellő átoltottsága védhetett volna meg a megfertőződéstől. Hiszen a szamárköhögés ellen (is) védő vakcinát először 2 hónapos, majd 3 és 4 hónapos korukban kapják meg a babák. A feltételezések szerint a két baba felnőtt családtagjaitól kapta el a fertőzést.

Tulajdonképpen nem volt váratlan, hogy egyszer tragédia történik, hiszen mostanában a szomszédos Ukrajnában, Horvátországban, valamint a közeli Csehországban is megugrott a szamárköhögéses esetek száma. Az is nagy port vert fel pár hete, hogy egy ÁNTSZ-ellenőr úgy ment be ellenőrizni a kardiológiai intézet csecsemőosztályát, hogy bár erősen köhögött, kérésre sem tett fel szájmaszkot a benntartózkodás alatt. Pár nappal később kiderült: szamárköhögése van.

A szamárköhögésről

A szamárköhögés, vagy orvosi nevén pertusszisz (pertussis), egy vírus által okozott, cseppfertőzéssel terjedő, erősen fertőző betegség. Ráadásul viszonylag hosszú (8-10 napos) a lappangási ideje, így a fertőzött személy 1-1,5 hétig fertőzheti a környezetét, mielőtt kiderülne a betegsége. A köhögés kezdetben enyhébb, később azonban egyre hevesebbé válik (innen az elnevezése is), és egyszerűen nem akar abbamaradni, akár 2-3 hónapig is elhúzódhat. A köhögés mellett hőemelkedés, orrfolyás és torokfájás is jelentkezhet. A köhögéses rohamok zavarják a légzést, hányingert, hányást, ájulást okozhatnak. Súlyos esetekben az erős köhögés okozta légzészavar akár halálos is lehet.

Agyi katasztrófa gyermekkorban – így járhat, aki nem oltatja be a gyerekét

A szamárköhögés antibiotikumokkal kezelhető, de a legfontosabb a megelőzés. A Di-Per-Te néven ismert kompinált vakcina nevében a „Per” a szamárköhögést jelenti, azaz a diftéria és a tetanusz mellett a szamárköhögés ellen is véd.

A szakemberek a mostani két tragikus eset kapcsán is felhívják a figyelmet, hogy a vakcina védő hatása kb. 5 évig tart, így a gyerekek az ismétlődő oltásoknak köszönhetően 17-18 éves korukig védettek. Ezért fiatal felnőttkorban, majd utána 5-10 évente az oltások ismétlését javasolják a szakemberek.

Szerző: Dr. Simonfalvi Ildikó

radiológus szakorvos, orvosi szakfordító, egészségügyi szakújságíró

Ne feledd, hogy az oldalon olvasható tartalmak nem helyettesítik az orvosi szakvéleményt!

Tetszett? Kövess és lájkolj a Facebookon!

Ezek is érdekelhetnek:



Hozzászólás írása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük