Anyás-Apás · 2020.11.20 08:49 · 11 perc

Veszélyes-e a menstruációs tölcsér?

Régen volt a rongy, aztán a vatta, aztán a tamponok és betétek. Az utóbb években egyre népszerűbb a menstruációs tölcsér – vagy kehely, ki hogy hívja – használata. Van, aki környezetvédelmi megfontolásokból tér át rá, van, aki más okból. Akárhogy is van, nyilván mindenkiben felmerül, mikor a váltást fontolgatja betétről vagy tamponról: igen ám, de nem veszélyes ez?

Hogy rögtön az elején lelőjem a poént: nem, vagy legalábbis nem jobban, mint bármelyik másik menstruációs termék. De persze vannak kockázatok és vannak szabályok, melyeket be kell tartani – mint bármelyik menstruációs terméknél. A „nem kockázatosabb, mint a tampon” kijelentést tehát senki ne értelmezze úgy, hogy teljesen veszélytelen.


Tetszett? Kövess és lájkolj a Facebookon!

Azt, hogy mi is az a menstruációs tölcsér vagy kehely, nyilván senkinek nem kell magyaráznom, aki itt olvasgat. A menstruációs tölcsér egy műanyagból vagy szilikonból készült tölcsér alakú eszköz, mely a hüvelybe helyezve összegyűjti a menstruációs vért. A vért hát tehát nem magába szívja, mint a tampon vagy a betét, egyszerűen csak összegyűjti. Ennek megfelelően a menstruációs tölcsér nem egyszer használatos, használat után nem dobható/dobandó a szemétbe, hanem megfelelő tisztítás után újra használható.

Veszélyes?

Az esetek legtöbbjében a menstruációs tölcsér használata különösebb kockázatot nem rejt – feltéve, ha megfelelően, a gyártó utasításainak megfelelően használjuk. A The Lancet című lap évekkel ezelőtt közölt egy tanulmányt, mely 3319 nő tapasztalatai alapján arra a következtetésre jutott, hogy a menstruációs tölcsér használata biztonságos – vagy legalábbis nem kockázatosabb, mint például a tamponé. Ami persze egyben azt is jelenti, hogy a tamponhoz hasonló – nem is teljesen veszélytelen, bár szerencsére ritkán okoz problémát a tampon és a tölcsér is.

Ha szóba kerül valahol a téma, akkor természetesen rögtön jönnek a tölcsér megrögzött hívei, akik teljes hittel és meggyőződéssel állítják, hogy a tölcsér teljesen veszélytelen – hiszen náluk még semmilyen problémát nem okozott. Ami olyan szempontból helytálló, hogy a legtöbb nő szerencsére minden gond nélkül, teljes megelégedésre használja ezeket az eszközöket évek óta. De az, hogy te ebbe a csoportba tartozol, sajnos nem bizonyíték arra, hogy soha senki másnál sem fordulhatnak elő problémák a használat során, ezért kérlek, te se terjeszd ezt, hamis biztonságérzetet táplálva másokban.

Melyek lehetnek ezek?

  • szivárgás
  • fájdalom, a hüvely falának enyhe sérülése, kidörzsölődése
  • allergiás reakció
  • vizelési problémák
  • fertőzés
  • toxikus sokk szindróma (TSS)

Szivárgás

Nem egyedi probléma a menstruációs tölcsér használata mellett, más menstruációs termékeknél is előfordulhat, ami persze nem jelenti azt, hogy a probléma nem létezik. Különösen akkor következhet be, ha a tölcsér túltelítődik vagy nem illeszkedik megfelelően. Ebből egyenesen adódik a probléma lehetséges megelőzése is: a tölcsér megfelelő időnként történő levétele, illetve megfelelő méretű eszköz használata. Amennyiben a tölcsér megfelelő méretű, akkor szinte „rászívja” magát a hüvelyfalra, így nehezebben mozdul el napközben, és a szivárgás esélye is kisebb.

Fájdalom és sérülés

Szintén nem egyedi probléma, hiszen bármilyen eszköz, melyet a hüvelybe helyezünk, fájdalmat és apró sérüléseket okozhat. A menstruációs tölcsér esetében leginkább akkor fordul elő, ha nem kellő óvatossággal történik a felhelyezés, vagy a tölcsér túlságosan nagy, de fokozzák a kockázatot a túlságosan hosszú körmök is. Hivatkozzunk megint a The Lancet című orvosi szaklap már idézett cikkére, mely szerint szerencsére nem gyakori problémáról van szó, az általuk elemzett esetekben mindössze 0,15 százalékban fordult elő (azaz minden 10 ezer nő közül 15-nél fordul elő).

Kiütések és allergiás reakciók

Elméletileg bármilyen anyag okozhat allergiát, ez alól a menstruációs tölcsérek sem kivételek. Szerencsére ritkán, a The Lancet cikkében a használók 0,18 százalékánál számoltak be ilyenről. A gyártók természetesen igyekeznek olyan anyagokat választani, illetve kifejleszteni, melyek a lehető legkevesebb nőnél okoznak allergiát. Ilyen szempontból nem (sem) vagyunk egyformák, egyikünknél problémát okoz az az anyag, ami a másikunknál nem, ezt ki kell tapasztalni.

Vizelési problémák

A hüvelybe helyezett bármely tárgy – így a menstruációs tölcsér is – irritálhatja a húgycsövet, illetve ezen az úton baktériumok juthatnak a helyszínre. Bár ez is rendkívül ritka, de elméletileg az is előfordulhat, hogy a rosszul felhelyezett vagy túlságosan nagy méretű tölcsér akadályt képez a vizeletürítés útjában. A menstruációs tölcsér okozta viselési problémák gyakoribbak, mint az előző két probléma (fájdalom vagy allergia), de még így is ritkák, a már idézett vizsgálatban 0,27 százalékban fordultak elő.

Fogamzásgátló spirál elmozdulása vagy kilökődése

Vannak arra utaló adatok, hogy a menstruációs tölcsért használóknál gyakoribb a fogamzásgátló spirál elmozdulása, ami értelemszerűen azért nagy probléma, mert a normális helyéről elvándorolt, lecsúszott, sőt teljesen kilökődött spirál már nem tudja védő funkcióját ellátni a nem kívánt terhességgel szemben. A korábbiakhoz képest ez gyakoribb szövődménye a tölcsér használatnak, 0,39 százalékban fordult elő – amihez persze hozzá kell számolni, hogy a spirál lecsúszása vagy kilökődése tölcsérhasználat nélkül sem ritkaság, így talán ezen esetek egyikéért sem volt önmagában a menstruációs tölcsér felelőssé tehető.

Fertőzések

A The Lancet cikke szerint nincs bizonyíték arra, hogy menstruációs tölcsér használata mellett gyakoribbak lennének a fertőzések, mint betét- vagy tamponviselés kapcsán. Tehát ugyanannyi a kockázat, de nem nulla, egyik eszköz esetében sem. Azt ugye mondanom sem kell, hogy fokozza a kockázatot a tölcsér nem megfelelő használata, túlságosan hosszan benntartása és nem megfelelő tisztítása.

Toxikus sokk szindróma

És ezzel el is jutottunk a legrettegettebb szövődményhez, a toxikus sokk szindrómához. (A TSS-ről most nem írok részletesebben, ide és ide és még ide is kattintva minden fontos infót megtalálsz róla.) Erről már többször írtam korábban, és a Facebookon mindig ádáz vitákat generál, ha ilyen témában osztok meg cikket. A menstruációs tölcsér hívei jönnek, és megszállottan igyekeznek cáfolni (persze érdemi érvek és adatok nélkül) azt az egyszerű állítást, hogy toxikus sokk szindrómát bizony a menstruációs tölcsér is tud okozni. Régebben voltak ugyan feltételezések, mely szerint a TSS kialakulásának feltétele, hogy nagy nedvszívó képességű anyag (pl. tampon) kerüljön a hüvelybe, ezt azonban az újabb adatok következetesen cáfolják és azt igazolják, hogy a TSS lehetőségét a menstruációs tölcsér sem zárja ki. Bár félek, hogy akik a tölcsér szuperbiztonságossága mellett érvelnek, nem olvasták ezeket a sok évvel ezelőtti tudományos cikkeket, pusztán a vakhit mondatja velük azt, amit, és az, hogy szerintük amit ők nem tapasztaltak meg, az nem is létezik.

Azzal kapcsolatban nem egyeznek a tudományos adatok, hogy gyakoribb vagy ritkább-e a TSS előfordulása a tölcsér és a tampon összehasonlításában, de mivel szerencsére ritka szövődményről van szó – legyen szó akár menstruációs tölcsérről, akár tamponról –, az abszolút kockázatot tekintve nem sokat oszt vagy szoroz. De az biztos, hogy a kockázat tölcsérhasználat mellett is fennáll. Tehát aki azért döntene a tölcsér mellett, mert elhiszi azokat az állításokat, hogy így bombabiztosan és 100 százalékosan, örök időkre bebiztosította magát a TSS ellen, annak van egy szomorú hírem: a menstruációs tölcsér használata is járhat ezzel az életveszélyes szövődménnyel.

A menstruációs tölcsér előnyei

  • többször használható, kevesebb hulladékkal terheli a környezetet
  • kényelmes, mert valamivel hosszabb ideig maradhat fenn kockázatmentesen, mint a tampon (mindenesetre ne higgy azoknak, akik szerint reggel felteszem, este leveszem, mert ez azért nem ennyire egyszerű)
  • hosszabb távon olcsóbb, mint az egyszer használatos tamponok és betétek
  • általában kevésbé okoznak szivárgást – feltéve, ha sikerült megtalálni a megfelelő méretet, és a felhelyezés is megfelelő

Elvész-e a szüzesség tölcsérhasználat mellett?

Ez is egy gyakori kérdés, noha a szüzesség fogalma inkább társadalmi, mintsem orvosi entitás, hiszen nem a szűzhártya épségének megjelölésére szolgál, hanem egyszerűen azt jelenti, hogy az illető nőnek még nem volt a szó valódi értelmében vett szexuális kapcsolata férfival. A szűzhártya nemi aktus nélkül is sérülhet – és igen, akár a tampon, akár a menstruációs tölcsér átszakíthatja azt. Ami azonban nem változtat azon, amit a szüzesség valójában jelent: hogy az illető nő átélte-e már élete első szeretkezését vagy sem. Az „elveszíthetem-e a szüzességemet” a menstruációs tölcsértől vagy tampontól kérdésnek ilyen szempontból az égvilágon semmi értelme nincs.

Forrás: The Lancet

Szerző: Dr. Simonfalvi Ildikó

radiológus szakorvos, orvosi szakfordító, egészségügyi szakújságíró

Ne feledd, hogy az oldalon olvasható tartalmak nem helyettesítik az orvosi szakvéleményt!

Ezek is érdekelhetnek:

Fiatalon elveszített végtagok – a toxikus sokk szindrómáról

A halál a tamponból is érkezhet? – a toxikus sokk szindrómáról

Tampon helyett menstruációs kehely? Ez sem veszélytelen!

Tetszett? Kövess és lájkolj a Facebookon!



Hozzászólás írása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük