Anyás-Apás · 2024.06.16 14:49 · 3 perc

Vetélés után külön váróterem járjon a rendelőben?

Bárki, aki már elveté…, azaz mondjuk inkább úgy, hogy veszített már el terhességet, az tudjam hogy ez milyen végtelenül és reménytelenül traumatikus érzés. Éppen ezért egy nő arra ösztönzi a nőgyógyászati rendelőket, hogy változtassanak eddigi gyakorlatukon, hogy legalább egy icipicit megkönnyítsék ebben a nagyon nehéz életszakaszban a nők helyzetét.

Azt javasolja, hogy külön váróterem álljon rendelkezésre azoknak a nőknek, akik éppen most mennek vagy mentek át ezen a szörnyűségen.

Tetszett? Kövess és lájkolj a Facebookon!

India Batson egy orvosi rendelés után az autójából posztolt egy mostanra vírusként terjedő TikTok-videót, amelyben először fogalmazta meg azt az igényt, hogy az orvosi rendelőkben külön váróhelyiségéket alakítsanak ki azon páciensek számára, akik elveszítették terhességüket.

„Egy váróteremben ülni a rengeteg terhes nő mellett, miközben csak egy vérvételre vársz, hogy az orvos meggyőződhessen arról, hogy a HCG-szinted visszaállt-e nullára, szívás, abszolút szívás – magyarázta könnyes szemmel a videóban. – Ezt nem tudom ennél jobban megfogalmazni.”

Batson elmondta, hogy egymás után veszítette el a terhességeit: februárban elvetélt, előtte pedig méhen kívüli terhessége volt, ami megrepedt,

„Mindkét alkalommal úgy éreztem, hogy van mód arra, hogy javítsunk … egy amúgy is borzalmas élményen. Ha a nőgyógyászati rendelők orvosai és egyéb személyzete megfelelő képzést kapna erről, akkor empatikusabban tudnának bánni azokkal a nőkkel, akik éppen most veszítették el a babájukat, és most mennek át a gyászfolyamaton. Nem hiszem, hogy az, hogy egymás mellé ültetnek bennünket a vérvételre várva, a legjobb megközelítés, kedvesnek és empatikusnak pedig végképp nem mondható.”

Nem ő az első, aki ilyen változtatásra szólít fel. Más lehetséges megoldási javaslatok között szerepel az orvosi rendelőkben a különböző betegtípusok ellátására szolgáló, lépcsőzetes előjegyzés.

„Nem tudok minden nő nevében beszélni arról, hogy mit szeretnének. De egyértelmű, hogy vannak módok, amelyek javulást hozhatnának. Semmit sem szeretnék jobban, mint hogy ez a szörnyű tapasztalat valóban pozitív változásokhoz vezessen az utánam következő nők számára, akik megtapasztalják a vetélés rettenetes lelki mélységét.”

Szerző: Dr. Simonfalvi Ildikó

radiológus szakorvos, orvosi szakfordító, egészségügyi szakújságíró

Ne feledd, hogy az oldalon olvasható tartalmak nem helyettesítik az orvosi szakvéleményt

Tetszett? Kövess és lájkolj a Facebookon!

Ezek is érdekelhetnek:

Nem kell fél évet várnod vetélés után

Sharon Stone: „Nekünk, nőknek nincs lehetőségünk beszélni a vetélés fájdalmáról és veszteségéről”

Tizenegy vetélés után tíz gyerekem van – és itt nem állunk meg

Meghan és Harry gyásza – ne legyen tabutéma a vetélés!



Hozzászólás írása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük